A stábról (Elnök, edző, vezetőség, stb)

Minden ami a csapattal kapcsolatos

Moderátorok: internaZIOnaLe, Interiscoming

Avatar
alwin91
Hozzászólások: 4661
Csatlakozott: 2010.06.13. 00:35

Re: A stábról (Elnök, edző, vezetőség, stb)

Hozzászólás Szerző: alwin91 »

Baggio85 írta:
Interfan84 írta:Nyilván Nagatomo, Felipe Melo, Ranocchia meg még sorolhatnám h kik a hibások a gyenge szereplésért a bajnokságban, mert a cserepadon ülve rontják a csapat karmáját...

Nem, ők "csak" azért hibásak, mert amint játszani kell, a csapatot egy Seria B-s feljutó csapat szintjére húzzák le, így aztán igazság szerint a bajnokságban nem is nagyon lehet rájuk számítani. Én ezt korábban is mondtam és most is így gondolom: az abszolút nem véletlen, hogy az Inter-ből az utóbbi években senki nem igazolt komoly csapatba, komoly bajnokságba (kivéve Kovacic-ot). A nem rég még csapat ászának tartott Guarint úgy kellett ráerőltetni a kínaiakra, hogy vigyék már el. A jelenlegi magnak (7-8 játékos) nincs egyelőre alternatívája, és ők meg egyelőre különböző okok miatt (sérülés, válogatott meccsek) nem tudnak folyamatosan jól teljesíteni. Én így gondolom...

De most komolyan, ha ezt valaki átgondolja: De Boer a bajnokság előtt 1,5 héttel, egy edzőmeccsel, átvett egy csapatot, ami előtte csak attól nem kapott ki edzőmeccsen, aki ellen nem játszott. A csapat fele Amerikában, a másik fele Olaszországban "edzett". Lement 2 meccs úgy, hogy voltak olyan játékosok, aki akkor találkoztak először kis túlzással + válogatott szünet + jött a nyáron 4 új játékos a kezdőbe, akiket be kellene építeni. Emellett még jött az EL, ahol nem játszathat azt, akit akar az FFP miatt. 25 játékost kéne kb. formában tartani, akik közül jó néhány Mancini "embere" volt és most meg van sértődve, hogy nem játszik. Aztán 2 hét megint válogatott szünet...
Teljesen ideális feltételek... Küldjük el De Boer-t ha attól jobb lesz, csak én nem látom azt, hogy ez hogyan tudna jobb lenni egy novemberi edzőcserével. Annak az edzőnek biztos sok ideje lesz összerakni a csapatot.

Ez pontosan így van.
Avatar
interfan
Hozzászólások: 32374
Csatlakozott: 2010.08.29. 14:28

Re: A stábról (Elnök, edző, vezetőség, stb)

Hozzászólás Szerző: interfan »

Most kezdhetünk tényleg kb imádkozni, hogy végre jöjjenek az eredmények.
Mert egyszerűen borzasztó amit a sajtóban olvasni, és sajnos ha maradnak ezek a gyenge eredmények, akkor befog következni.
Írnak annyi, de annyi nevet, de akik egyáltalán képesek bármire, azok nem is jönnének.
Capello elmondta már nem egyszer, nem lesz többet klubcsapat edzője.
Bielsa nem fog szezonközbe átvenni egy csapatot, és még inkább nem fog csak nyárig aláírni.
AVB már egyszer nemet mondott mielőtt jött De Boer, ő nem akar olaszba jönni.
Írják még itt Van Gaalt, de le is írják hogy ő is befejezte a klubedzősködést.
Garcia a hírek szerint az egyetlen, és komoly alternatíva. Ausilio megkereste őt is De Boer előtt, és neki ő lett volna a jelöltje. Garcia jönne is, viszont min 1,5 éves szerződést akar.
Írnak még ilyen Leo, Pioli, Guidolin neveket, de ezek még viccnek is rosszak.
Én komolyan imádkozok hogy verjük meg a Sotont + Atalantat, és végre tűnjenek el az ilyen Garcia nevek a sajtóból.
Semmivel nem lennénk előrébb vele, sőt csak hátrébb lennénk ilyen 1,5 éves szerződésekkel.
Avatar
Stankov
Hozzászólások: 3504
Csatlakozott: 2010.04.13. 13:03

Re: A stábról (Elnök, edző, vezetőség, stb)

Hozzászólás Szerző: Stankov »

Ezt nem tartom fernek h De Boer-on akarják leverni a port.
Ebbe a szereplésbe a játékosok és a vezetők is benne vannak vastagon.
Nagyon remélem h ez az ultimátum csak újságírói spekuláció.
Garciát nem tartom rossz edzőnek,de nem jobb FdB-nál max annyi h van Seria A-s tapasztalata
gianluca
Hozzászólások: 488
Csatlakozott: 2012.01.05. 13:52

Re: A stábról (Elnök, edző, vezetőség, stb)

Hozzászólás Szerző: gianluca »

interfan írta:Profi üzlet embereknek eredmény kell, és sajnos azonnal.

Ezzel azért vitakoznék. Az igazi profi üzletemberek (és nem a lilalzakós 90-es évekbeli "üzletemberekről" beszélek) tisztában vannak azzal, hogy a siker nem egyik napról a másikra jön. Egy üzletembernek van víziója, stratégiája, tudja, hogy mivel, mikor kell előrelépni és mikorra várhatóak az eredmények. Náluk a kezdeti bukások, veszteségek részei a tranzíciónak.
Multinacionális vállalatoknál dolgozva van némi rálátásom, hogy pusztán egy rendes jövőkép, illetve stratégia kialakítása hónapokba, félévbe, évbe telik. És a megvalósítás még csak az után kezdődik. Termelni (focizni), eladni (meccset játszani) addig is kell, de egy valóban profi hozzáértő üzletmber nem vár csodát másnapra.
Ezek a kínaiak pedig profik (szerintem, illetve a vállalatouk méretei alapján).

Süti írta:a finoman szólva sem az üzleti érzékéről híres Moratti

Hááát, azért én ezt nem mondanám Olaszország egyik legnagyobb olajmágnására. Az igaz, hogy az Inter számára valóban nem egy üzleti vállalkozás, hanem egy szívügy, az örök szerelem, ezért nem is pénzcsinálóként tekintettrá. Mindazonáltal, ha az alacsony olajárak miatt nem roggyan meg a vagyona egy kicsit, akkor biztos nem adta volna el az Intert. Így viszont üzletemberként egy optimális döntést hozott, amikor eladta a részesedését az indonéznek.
Avatar
Festa
Hozzászólások: 8319
Csatlakozott: 2010.04.16. 16:42

Re: A stábról (Elnök, edző, vezetőség, stb)

Hozzászólás Szerző: Festa »

interfan írta:Most kezdhetünk tényleg kb imádkozni, hogy végre jöjjenek az eredmények.
Mert egyszerűen borzasztó amit a sajtóban olvasni, és sajnos ha maradnak ezek a gyenge eredmények, akkor befog következni.
Írnak annyi, de annyi nevet, de akik egyáltalán képesek bármire, azok nem is jönnének.
Capello elmondta már nem egyszer, nem lesz többet klubcsapat edzője.
Bielsa nem fog szezonközbe átvenni egy csapatot, és még inkább nem fog csak nyárig aláírni.
AVB már egyszer nemet mondott mielőtt jött De Boer, ő nem akar olaszba jönni.
Írják még itt Van Gaalt, de le is írják hogy ő is befejezte a klubedzősködést.
Garcia a hírek szerint az egyetlen, és komoly alternatíva. Ausilio megkereste őt is De Boer előtt, és neki ő lett volna a jelöltje. Garcia jönne is, viszont min 1,5 éves szerződést akar.
Írnak még ilyen Leo, Pioli, Guidolin neveket, de ezek még viccnek is rosszak.
Én komolyan imádkozok hogy verjük meg a Sotont + Atalantat, és végre tűnjenek el az ilyen Garcia nevek a sajtóból.
Semmivel nem lennénk előrébb vele, sőt csak hátrébb lennénk ilyen 1,5 éves szerződésekkel.

Jó veled egyetérteni. Ez egy ördögi kőr.Kirúgjuk és megint minden kezdődik elölről. Az első edző Leonardo óta akinek elhiszem,hogy tud fejlődni.
Az egysíkú olasz edzökből elég lesz már. FDB pár héttel ezelőtti nyilatkozata sokat mondó mely szerint "Egy edzőt már megbuktattak idén".

Annak milyen üzenete lenne ha FDB-T kirúgnák és Kondogbia meg Brozovic egyből visszakerülne a kezdőbe???

Azt jelentené,hogy az egoista a klubbal nem csak a saját karrierjük kel törődő játékosok győztek.
JJ5
Hozzászólások: 737
Csatlakozott: 2014.08.01. 14:13

Re: A stábról (Elnök, edző, vezetőség, stb)

Hozzászólás Szerző: JJ5 »

FdB: "Sack? Inter haven't won in five years. I cannot do it in two months."

/FedeNerazzurra/

Ez a lényeg szerintem!
Avatar
PellerG
Hozzászólások: 6106
Csatlakozott: 2010.04.09. 20:33
Tartózkodási hely: Next to Budapest

Re: A stábról (Elnök, edző, vezetőség, stb)

Hozzászólás Szerző: PellerG »

JJ5 írta:FdB: "Sack? Inter haven't won in five years. I cannot do it in two months."

/FedeNerazzurra/

Ez a lényeg szerintem!

Rudi Garcia megy közben a Marseille-hez, ez jó hír!
drrossgeller
Hozzászólások: 778
Csatlakozott: 2014.08.01. 07:00
Tartózkodási hely: Szeged

Re: A stábról (Elnök, edző, vezetőség, stb)

Hozzászólás Szerző: drrossgeller »

PellerG írta:
JJ5 írta:FdB: "Sack? Inter haven't won in five years. I cannot do it in two months."

/FedeNerazzurra/

Ez a lényeg szerintem!

Rudi Garcia megy közben a Marseille-hez, ez jó hír!

Én annyira nem örülök neki. Most még nagy butaság lenne meneszteni a Boert, de ha 1-2 hónapon belül sem változik a helyzet, akkor azért át kell majd gondolni. Rudi beugrónak nem lett volna rossz.

De ne is legyen rá szükség. Szorítok a hollandnak! Forza Inter!
Avatar
interfan
Hozzászólások: 32374
Csatlakozott: 2010.08.29. 14:28

Re: A stábról (Elnök, edző, vezetőség, stb)

Hozzászólás Szerző: interfan »

Ma nagyon-nagyon remélem nyerünk, és véget ér ez a rémálom, ha De Boert menesztik.
Tényleg aggasztó olvasni milyen neveket dobnak be mint lehetséges utód.
Pioli, Mandorlini, Guidolin, hát te jó ég....
Garcia szerencsére tényleg megy a Marseillbe, így legalább róla többet nem hallunk.
Viszont én nagyon remélem ezeket a selejt neveket is elfelejthetjük, mert ma nyerünk.
Nekem kicsit az az érzésem mint a Juve meccs előtt, akkor is erről lehetett csak hallani.
Majd nyertünk, és legalább egy időre eltűntek ezek a borzalmak.
Szóval szerintem ma nyerünk, és az Atalantat is behúzzuk.
Avatar
interfan
Hozzászólások: 32374
Csatlakozott: 2010.08.29. 14:28

Re: A stábról (Elnök, edző, vezetőség, stb)

Hozzászólás Szerző: interfan »

Jelen pillanatban abban mindenki egyetért, hogy nekünk jelenleg nyárig kell edző.
Legyen szó az egész olasz médiáról, az angolokról, spanyolokról, sőt még az argentin média kapcsán is.
Mivel ha bármi esély lesz Simeone megszerzésére, akkor szó szerint bármi áron de megfogjuk próbálni.
Nem véletlenül van De Boernak is 1 + 2 éves szerződése, nem véletlen a 1,5m-s felmondási záradék, és nem véletlen a BL hely létfontossága.

Most kellene még ha megint olyan undorító játékkal is, de behúzni az Atalantat.
Mivel ez az egyetlen egy kiszenvedett győzelem még az olasz médiát sem nyugtatta meg, pedig őket tényleg csakis az eredmény érdekli.
Sajnos a hírek szerint De Boer jövője továbbra is a levegőben lebeg, nem véletlen Zhangék hamarosan Milánóba érkeznek.
Ahogy azt a korábbi hírekbe is hallani lehetett, a Crotone meccsig kapta meg az ultimátumát De Boer.
Addig Atalanta, Torino, Samp, Soton, Crotone meccsek lesznek 3-4 naponta, szóval most kell tényleg odatenni magát De Boernak.
Ha nem jönnek az eredmények, akkor a Kínaiak fő célpontja Capello lenne.
Zanetti álma Bielsa lenne, akit Moratti is támogatna.
Szintén lehetőség Leonardo neve is.
Valamint ezek az aggasztó olasz nevek, mint Pioli, Guidolin, Mandorlini.

Tegyük fel tényleg nem jönnek az eredmények, és tényleg váltanának a Kínaiak.
De akit lehet edzőnek nevezni, és képes egyáltalán bármire, az 100% hogy nem jönne.
Capello elmondta nem lesz már klubedző, sőt válogatott sem.
Bielsa nem fog átvenni egy csapatot szezonközbe, totál az ő elvei ellen lenne ez, nem beszélve arról, hogy félévre nem írna alá.
AVB nyáron De Boer előtt nemet mondott, elmondta jelenleg nem akar olaszban edzősködni.
Egyszóval ki vagy kik maradnának?
Leo aki nem edző...
Pioli, Mandorlini, Guidolin
Ezek a nevek meg te jó isten, ennyi erővel Gasperinit is visszahozhatnánk.

Nagyon remélem, még ha ocsmány játékkal is, de behúzzuk az Atalantat.
Mert ha az meglenne, akkor kicsit elcsendesülne a sajtó.
Én most ugyanazt érzem mint a Soton meccs előtt, akárhogy is de verni fogjuk az Atalantat.
Utána végre kicsit nyugodtabb lesz a hangulat.
Toro, Samp, Crotone ellen meg egy 6-7 pont, és utána tényleg minden tökéletes lenne, és nyugodtan dolgozhatna De Boer a szezon végéig.
Avatar
interfan
Hozzászólások: 32374
Csatlakozott: 2010.08.29. 14:28

Re: A stábról (Elnök, edző, vezetőség, stb)

Hozzászólás Szerző: interfan »

Az Inter Habony Árpádja, azaz Kia Joobrachian a Suning főtanácsadója, a Suning központba utazott hogy megvitassák De Boer jövőjét.
Ez az első igazán komoly hír, melyek alapján arra lehet következteni, hogy ha nincs eredmény De Boer repül.
(Joobrachian hozta nekünk Mariot és Gabigolt, valamint rúgta ki Mancinit)
Hírek szerint Joobrachian Blanc nevét fogja ajánlani egy esetleges váltás esetén.
Viszont abban mindenki egyetért, hogy Blanc nem fog csak nyárig aláírni.
Mivel nyártól teljes erővel azon dolgozunk, hogy bármi is van de Simeone vegye át a csapatot.
Atalanta, Toro, Samp, Soton, Crotone ezek a meccsek után meglátjuk.
Avatar
interfan
Hozzászólások: 32374
Csatlakozott: 2010.08.29. 14:28

Re: A stábról (Elnök, edző, vezetőség, stb)

Hozzászólás Szerző: interfan »

Nem tudom, de nekem ez az egész válságértekezletek, ultimátum, ha nem nyerünk kirúgás, stb ez nekem sok....
Felfogni nem tudom, hogy miért vár bárki, ismétlem bárki azonnal eredményt De Boertol???
Idehoztak egy teljesen más világból, teljesen más kultúrából, teljesen más hitvalásból egy edzőt.
Akinek nem hogy edzőként, még játékosként sem volt semmi, de semmi köze olaszországhoz.
Arról nem is beszélve, hogy De Boer a Holland Ajax-Barca iskola 100%-os példája.
Hatalmas labdabirtoklás, sok passzos játék, feltolt védelem, szép játék, tiki-taka, stb.
Na ez az egész felfogás olyan messze jár a Seria A-tól, mint ide Ausztrália.
És ha ez nem lenne elég, még a nyelvet sem beszéli.
Ezek alapján bárki azonnali eredményt vár????
De most komolyan....
Pontosan tudni és látni kell, hogy egy ilyen edzőnek idő kell.
Ami nem 1 hónap, nem 2 hónap, hanem min 5-6 hónap.
Láttuk tavaly a Romat, télen voltak kb 10 pontra a BL-től, váltottak és 19/14 meccset behúztak.
Simán meglett nekik a BL hely.
Ez pontosan ezt mutatja, hogy ha nincs totál szétesés elég télen váltani.
Jó persze ha most jönne ilyen Atalanta, Toro, Samp, Crotone meccsekből 3-4 pont, akkor tényleg már most váltani kell.
De azért eddig a játékunk nem rossz, van elképzelés benne. Igaz rengeteg a hiba, de idővel ez megjavulhat.
Sajnos pont a sors iróniája, hogy ha rettentő szarul játszunk nyertünk, és hány olyan meccs volt amit meg kellett volna nyerünk a játék alapján, és mégsem mi nyertünk.
Benitez nem tudott alkalmazkodni, Mazzarri-Gasperni-Ranieri nem tudta feladni a saját elveit.
De De Boert képesnek tartom rá.
Van 2 hónap még az évből, ezt meg kell neki adni, és utána meglátni hogy állunk.

Ha ma nyernénk, és a Torot is behúznánk, akkor végre helyreállna minden.
Én bízok a mai sikerben, és őszintén érzem is hogy nyerünk.
Ugyanezt írtam a Soton meccs előtt és közbe, és be is jött 100%-ban.
R9.
Hozzászólások: 6409
Csatlakozott: 2010.04.09. 16:25
Tartózkodási hely: Bp

Re: A stábról (Elnök, edző, vezetőség, stb)

Hozzászólás Szerző: R9. »

Atalanta ráadásul mumus csapatunk

de mikor ieneket latok...brozo, eder, nagatomo
esetleg meg ranot belehetne tenni

INTER (4-1-4-1): Handanovic; Nagatomo, Miranda, Murillo, Santon; Medel; Perisic, Joao Mario, Brozovic, Eder; Icardi.
Avatar
Süti
Hozzászólások: 3053
Csatlakozott: 2010.04.09. 17:21
Tartózkodási hely: Győr/Interzóna

Re: A stábról (Elnök, edző, vezetőség, stb)

Hozzászólás Szerző: Süti »

interfan írta:Akinek nem hogy edzőként, még játékosként sem volt semmi, de semmi köze olaszországhoz.
Arról nem is beszélve, hogy De Boer a Holland Ajax-Barca iskola 100%-os példája.
Hatalmas labdabirtoklás, sok passzos játék, feltolt védelem, szép játék, tiki-taka, stb.
Na ez az egész felfogás olyan messze jár a Seria A-tól, mint ide Ausztrália.
És ha ez nem lenne elég, még a nyelvet sem beszéli.
Ezek alapján bárki azonnali eredményt vár????
De most komolyan....

Komolyan. Óriási hiba volt ezek alapján kinevezni.

Semmi köze az olasz focihoz, és nem is tudja irányítani a csapatot és a játékot.

Te mit látsz a Barca iskolából a pályán? Én nem sok mindent.

A nyelvet sem beszéli? Érdekes, José rövid idő alatt megtanulta.

Nyelvtudás nélkül pincér sem lehetsz Olaszországban nem hogy vezetőedző a Serie A-ban.
Avatar
alwin91
Hozzászólások: 4661
Csatlakozott: 2010.06.13. 00:35

Re: A stábról (Elnök, edző, vezetőség, stb)

Hozzászólás Szerző: alwin91 »

Süti írta:

Ha portugál lenne az anyanyelve, valószínűleg 2 hét után beszélt volna Frank is...
Janicsár
Hozzászólások: 385
Csatlakozott: 2014.07.30. 12:37

Re: A stábról (Elnök, edző, vezetőség, stb)

Hozzászólás Szerző: Janicsár »

Nagyon kíváncsi leszek FDB nyilatkozatára miután elküldik....
Avatar
Komax
Hozzászólások: 2724
Csatlakozott: 2010.04.09. 18:17
Tartózkodási hely: Szekszárd

Re: A stábról (Elnök, edző, vezetőség, stb)

Hozzászólás Szerző: Komax »

Inter vezetősége alkalmatlan egy ekkora klub irányítására. Kapkodás, demagógia, Egyik döntésükkel menekülnek a másik elől. Nyugodtan küldjék el FDBt és akkor minden happy lesz.
Avatar
Festa
Hozzászólások: 8319
Csatlakozott: 2010.04.16. 16:42

Re: A stábról (Elnök, edző, vezetőség, stb)

Hozzászólás Szerző: Festa »

Janicsár írta:Nagyon kíváncsi leszek FDB nyilatkozatára miután elküldik....

Kipakol majd rendesen.Ne izgulj.
Már sokat sejtető nyilatkozat volt "Az idén már egy edzőt megbuktattok" beszólás is.
Avatar
PellerG
Hozzászólások: 6106
Csatlakozott: 2010.04.09. 20:33
Tartózkodási hely: Next to Budapest

Re: A stábról (Elnök, edző, vezetőség, stb)

Hozzászólás Szerző: PellerG »

Komax írta:Inter vezetősége alkalmatlan egy ekkora klub irányítására. Kapkodás, demagógia, Egyik döntésükkel menekülnek a másik elől. Nyugodtan küldjék el FDBt és akkor minden happy lesz.

Ez a helyzet. Ott a pont. És nem tegnap óta.
Avatar
mike
Hozzászólások: 8581
Csatlakozott: 2010.04.20. 22:44
Tartózkodási hely: Békéscsaba

Re: A stábról (Elnök, edző, vezetőség, stb)

Hozzászólás Szerző: mike »

Ha csak nyárig tervezünk, akkor ne váltsunk.
Egy Blanc nem fog idejönni nyárig, egy Leonardóból meg köszi nem kérek.

Órási gond lehet mentális szinten is a csapatnál, sok az agyhalott, mindenkit idehoztunk akire esélyünk volt, és látjuk hogy Jovetic, Kondog, Brozo miért nem kell pénzért máshova. Santon és Murillo is hatalmas hülyeségekre képes, Icardi sem százas, és akkor még a Nagatomo, Melo vonalat ki is hagytam.

Szóval van rendesen szarkupac....de a másik oldalon minőség is, nagytakarítás kell az öltözőben...sürgősen.

Én hagynám De Boert, ha Simeone elérhető lesz úgyis rámegyünk, addig meg nincs értelme mást kinevezni.
Avatar
interfan
Hozzászólások: 32374
Csatlakozott: 2010.08.29. 14:28

Re: A stábról (Elnök, edző, vezetőség, stb)

Hozzászólás Szerző: interfan »

Első és talán legfontosabb hír, hogy holnap lesz vezetőségi értekezlet De Boer jövőjét illetően.
Ahol valószínű születik egy döntés, és ezt a döntés már nem befolyásolja a Toro elleni meccs.
Jelenlegi hírek szerint, az idő hiányában, és a vezetők távolléte miatt, nem lesz váltás azonnal.
Viszont nagyon nagy eséllyel a Toro ellen ül utoljára De Boer a padon.
Arról meg hogy ki lehet az utód, kb mindenki csak találgat.
A legtöbbet emlegetett nevek: Bielsa, Leo, Pioli, Mandorlini, Guidolin.
Avatar
interfan
Hozzászólások: 32374
Csatlakozott: 2010.08.29. 14:28

Re: A stábról (Elnök, edző, vezetőség, stb)

Hozzászólás Szerző: interfan »

Ahogy az olaszok mondják, De Boer mint egy szellem olyan olaszba.
Egyszerűen idegen neki az egész közeg, az egész felfogás.
Csak hát ezzel tisztábban kellett volna lenni kinevezése előtt.
Egyértelmű vele nekünk végünk...
Viszont ezek a Pioli, Mandrolini, Guidolin nevek aggasztóak....
Gasperini 2.0 az összes.
Könyörgöm egyszer hozzanak meg már ezek az idióták egy normális döntést.
És nem ezeket a kretén Pioli, Mandorlini neveket hozzák ide.
Szabr91
Hozzászólások: 377
Csatlakozott: 2015.08.06. 09:23

Re: A stábról (Elnök, edző, vezetőség, stb)

Hozzászólás Szerző: Szabr91 »

interfan írta:A legtöbbet emlegetett nevek: Bielsa, Leo, Pioli, Mandorlini, Guidolin.

Ez így mind jöhet egyszerre is de, hogy akkor sem leszünk előrébb, az tuti. Talán-talán annyi elképzelhető, hogy Leoval és Bielsaval a lendület vinne minket pár meccsig, meg menne kisebb csapatok ellen is az adok-kapok jobb esetben. A Mandorlini (hiába Interista), Guidolin, Pioli sor még viccnek is rosszul hangzik szerintem. Itt meg kell várni a nyarat, nincs mese, aztán ha van esély Simeonera akkor rá kell menni, ha nincs, akkor elvállalom én is, de lesznek bizonyos feltételeim. :D Szerintem van 8 alkalmas játékosunk, a többit úgy szórnám ki szó nélkül, mint annak a rendje. Itt a keretben kell nagytakarítást végezni, ki kell szűrni ki hajlamos a klikkesedésre, kinek milyen a személyisége, aztán már Simeoneval vásárolgatni. Aki szerintem maradhat az Handanovic, J. Mário, Icardi (de nem mint CSK), Banega, Murillo, Miranda (mint CSK) Candreva, G. Barbosa + a Yao, Miangue és Gnoukouri sor. Ide mint már írtam is, olyan edző kell, aki nem csak úgy fegyelmez, hogy kiteszem a keretből a játékost, mert az általában nem nyerő a mai fiataloknál. Az ideális eset, ha nincs is szükség fegyelmezésre, mert képesek meghalni a pályán az edzőért és a csapatért. Ehhez viszont kell egy nem mindennapi személyiség, egy olyan egyveleg, ami nem sok szem előtt lévő edzőben van meg. Fogalmazhatnék úgy is, hogy egy nem 100-as ember kell, mert aki normális, az általában nem annyira különleges, hogy tudja vinni magával a társaságot a fellegekbe. A lényeg, hogy értsen a focihoz, a taktikákhoz, tudjon védekezést felépíteni, tudjon kontrázni, tudjon olaszul már mikor ide jön, ismerje lehetőleg a közeget. ...(barátnőm kihívott valamiért és teljesen megszakította a gondolatmenetemet, amiért jól le is basztam)...Ha valami eszembe jut akkor még lehet leírom.
Avatar
interfan
Hozzászólások: 32374
Csatlakozott: 2010.08.29. 14:28

Re: A stábról (Elnök, edző, vezetőség, stb)

Hozzászólás Szerző: interfan »

Sajnos megint ott járunk mint egész nyáron, nem tudni ki felel a csapatért, ki hoz döntéseket.
Mert mivel nincsenek itt a Suning vezetői, ezért most nem tudunk váltani.
Majd ők szerdán érkeznek, és utána lehet döntés De Boer ügyben.
Már ez is egy elképesztő dolog, hogy a tulaj aki a döntést hozza 9 ezer km-re van a csapattól, ezért nem tudunk cselekedni.
Egész nyáron nem tettük ki Mancinit, mert teljes volt a káosz.
Most is mi a hír, a Suning kitenné De Boert, Thohir meg megadná még a bizalmat.
Szánalom tényleg az egész, és valami hihetetlen káosz ami van jelenleg.
Mancini augusztusig itt garázdálkodhatott, De Boer kinevezése, most De Boert nem tudjuk kitenni.
Röhej az egész...
Igen van pár játékos akik elképesztően kretének, de itt a káosz a felső vezetők terén van.
De Boert felesleges szidni, nem ő nevezte ki magát.
Itt a rontott el mindent, aki kinevezte De Boert, számára pedig olyan elvárásokat támasztott, hogy azonnali eredmény.
Akinek meg van egy kis esze a focihoz, azt tudhatja hogy ha valaki, akkor De Boerral nem lesz azonnali eredmény.
Avatar
alwin91
Hozzászólások: 4661
Csatlakozott: 2010.06.13. 00:35

Re: A stábról (Elnök, edző, vezetőség, stb)

Hozzászólás Szerző: alwin91 »

A legnagyobb baj itt a játékosokkal van, ez egyértelmű. Totál szartak bele a meccsbe, aztán a 2. félidőben vették a fáradtságot, hogy kiegyenlítsenek és ennyi. 93. percben középpályán gurigáznak 2-1-nél? azt hittem eldobom az agyam.
Nincs kapitánya a csapatnak, ez is óriási hiba. Icardi akármekkora játékos, ezt nem fogja tudni visszacsinálni, olyan csk-ja pedig nem lehet egy csapatnak, akit a szurkolók rühellnek. A teljes lélektelenség a balhé óta van, ez nekem egyértelmű. Roma meg Bologna ellen sem volt túl jó a játék, de odatették magukat a srácok, ég és föld a különbség.
A szláv delegációt Handanovic kivételével szintén el kell takarítani a picsába úgy ahogy van, nincs mese. És ezek után jön a selejt Nagatomoval az élen.
Magyarul a fél keretet ki kell cserélni, hogy ezt a rothadást meg lehessen állítani, mert itt szerintem totál tök mindegy, hogy ki az edző.
Avatar
Komax
Hozzászólások: 2724
Csatlakozott: 2010.04.09. 18:17
Tartózkodási hely: Szekszárd

Re: A stábról (Elnök, edző, vezetőség, stb)

Hozzászólás Szerző: Komax »

De Boer kinevezik aug. közepén. Mindössze egy edzőmeccse lesz, mert elmossa az eső a másikat. Egyből mélyvíz. Döcög is a szekér. Játékunk elkezd javulni szemre is tetszetős, juve cumiztatva, sajnos EL blamák, többek közt kulcsjátékosok be nem nevezése miatt. Nem mindig jött ki a lépés, de abszolút volt/van potenciál FDB elképzeléseiben. Jönnek sorra a fegyelmezetlenségi gondok /Brozo, Kondog, Icardi/ Egyértelmű, hogy fiatal buta suttyó játékosok a hirtelen jött millióktól totál elszállnak. Icardi ügye sztem feltette a pontot az íre. Totális morális padlót fogott az egész csapat. Lehet csak én látom bele, de ma mindent megtettek annak érdekében, hogy Icardit ne hozzák játékba, csak ha nem volt más lehetőség. CSK szalag el nem vétele a vezetőség gyengeségét mutatja. Véleményem szerint az nonszensz, hogy 23éves gyerek osztja az észt a pályán.
Mit látunk? struccpolitika tovább folytatódik, nem megy rúgjuk ki az edző 358adjára. Úgy érzem, ha menesztik Franket az öltöző olyan "hatalmat" kapna amit lehet, hogy évekig senki sem tudna kontrollálni. Vezetőinknek lenne vér a tökünkben /ami láthatóan nincs/ kitartanánk De Boer mellett. Arra is kíváncsi lennénk, hogy elő legendánk Javier Zanettinek mégis milyen szava van mint alelnök. Ő aztán tudja, hogy milyen sokáig tart egy csapatot összegyúrni.

A sokat emlegetett project arról szólhat, hogy eredményeket de azonnal. /Így nem lesz, kedves sárgák/
Francesco
Hozzászólások: 2161
Csatlakozott: 2010.04.10. 11:18

Re: A stábról (Elnök, edző, vezetőség, stb)

Hozzászólás Szerző: Francesco »

Két utat látok igazság szerint.
Az egyik az, hogy előbb, vagy utóbb, de inkább előbb meneszteni fogják FdB-t. Ez esetben bárki kerül ide, fel fogja falni a közeg. Ha össze is szedi magát a csapat akkor is elbukunk egy átigazolási szezont, mert a "tűzoltó" edzőnek nem fognak igazolni. Ekkor a cél egyértelmű lenne. Simeone, vagy a dolgok jelen állása szerint Mourinho.
Kérdés, hogy ezzel az edzővel el tudnánk e érni a BL-helyet, mert amennyiben nem, akkor nehéz lesz meggyőzni egy sztáredzőt, hogy írjon alá. Vagyis maradnia kellene egy következő évre is ennek az edzőnek, vagy jönne egy újabb áthidaló megoldás.
A másik út az, hogy megadjuk a hollandnak a bizalmat és egyszer s mindenkorra elhallgattatjuk a médiát. Tudom ez most furán fog hangozni, de megmagyarázom.
Az 1 plusz kétéves szerződést a háttérbe meg kéne tartana, de a kifelé bejelenteni, hogy módosítjuk és fix 3 éves szerződést írunk alá a hollanddal. A sajtótájékoztatónk pedig bejelenteni, hogy FdB az Angliában szokásos menedzseri jogokat megkapja és azt igazol, valamint ad el, akit akar. Az újságíróknak pedig megmondani, hogy innentől nincsen edzőkérdés és hosszú távon gondolkodunk FdB-al. A nyilvánosságot pedig megkérni, hogy innentől mindenki úgy ítélje meg a médiát, hogy amennyiben valaki leírja azt, hogy edzőkérdés van a csapatnál, akkor nyugodtan azonosítsák azt a lapot, vagy médiumot a szennylap kategóriával. Akkor is a holland marad, ha szezon végére egyenesen a serie C-be esünk ki. Pont!
Ezt azért kellene meglépni, hogy befogja a sajtó és ne jöjjön elő a következő vereségnél, vagy döntetlennél, hogy kirúgjuk az edzőt.
Nevetséges amekkora nyomást a média gerjeszt a csapat köré. Ezt el kell fojtani, mert egyenletes teljesítményhez nyugalom kell.
Avatar
Festa
Hozzászólások: 8319
Csatlakozott: 2010.04.16. 16:42

Re: A stábról (Elnök, edző, vezetőség, stb)

Hozzászólás Szerző: Festa »

Francesco írta:Két utat látok igazság szerint.

Jobban átgondolva lehet pont arra lenne szükség amit leírtál.
Jelezni a játékosoknak,hogy FDB teljes bizalmat élvez ,
Aki meg januárig nem teljesít azt akár Kazahtánba is eladjuk.
Avatar
Portiere32
Hozzászólások: 1106
Csatlakozott: 2010.05.13. 23:42
Tartózkodási hely: Szombathely

Re: A stábról (Elnök, edző, vezetőség, stb)

Hozzászólás Szerző: Portiere32 »

Amikor megláttam a mai kezdőt hát elküldtem De Boer-t arra a bizonyos helyre, aztán a meccs után elküldtem volna kapásból az edzői pozícióból... viszont kicsit bele gondolva, nézzük csak meg a MU-t. Az itt mindenki és általam is imádott Mourinho saját szája íze szerint igazoltak mindenkit, végig csinálta a felkészülést. Az eredménytelensége pedig megkérdőjelezhetetlen... mind a City mind a Chelsea is magasan előtte van játékban pedig ők is most kaptak új edzőt tök új játékrendszerrel. Mégse hiszem, hogy edző kérdés lenne a United-nél.
De jó példa Kopp is, kinevezése után is az verte meg őket aki csak akarta, semmi változást nem hozott a Liverpool-ba, megcsinált egy felkészülést, és látjuk hova jutatta a Liverpool-t.

Ui.: Ettől függetlenül baromi mélységbe kerültünk, ahonnan nem biztos, hogy van vissza út... Patt helyzet...
Avatar
Dan-i-nter
Hozzászólások: 3035
Csatlakozott: 2011.06.08. 22:10

Re: A stábról (Elnök, edző, vezetőség, stb)

Hozzászólás Szerző: Dan-i-nter »

Valaki akinek van rálátása ilyesmire meg tudná írni, hogy az ultrák hogyan állnak a jelenlegi helyzethez és FDB-hez? Nem tudom elképzelni, hogy csak itt a forumon gondoljuk úgy hogy nem edzőkérdés van.
Avatar
interfan
Hozzászólások: 32374
Csatlakozott: 2010.08.29. 14:28

Re: A stábról (Elnök, edző, vezetőség, stb)

Hozzászólás Szerző: interfan »

Nem csak a Nord, hanem az olasz Inter szurkolók legnagyobb része sajnos már jó ideje De Boer ellen van.
Mi még aránylag tudunk józanul állni a dolgokhoz, de az olaszok nem.
Az olaszoknál szinte mindenki szerette Mancinit, ez is egy óriási különbség.
Mint látjuk teljesen máshogy állnak egy olaszhoz mint egy külföldihez.
Ezekre meg ugye rájött az eredménytelenség, na meg a hírek, nyilatkozatok.
Pár napja volt egy hír, miszerint Zanetti és Ausilio szerette volna Baresit visszahozni mint másodedző.
Hogy segítse a beileszkedését De Boernak, segítsen megértetni magát a játékossokkal.
Ezután jött a hír, hogy De Boer minden ilyet megtagadott, és még ki is akadt Zanettiekre, hogy hogy gondolják ezt.
Tegnap pedig Bergomi nyilatkozta azt, hogy De Boer nem hallgat senkire, megy a saját feje után, ezt pedig egy idegen országba nem lehet.
Ahogy Bergomi mondta, tudni kell alkalmazkodni, és az alkalmazkodása olyanok tanácsát megfogadni, akik ismerik az országot.
Már olaszországba az is nagy port kavar ha egy szakértő mond ilyet, és egy ilyen hír beigazolodik.
Na de hogy az egyik legnagyobb Inter legenda mondja ezt, azok után még a nem olasz szurkolókban is meginog valami.
Képzelhetjük az olaszok mit éreznek...
Avatar
interfan
Hozzászólások: 32374
Csatlakozott: 2010.08.29. 14:28

Re: A stábról (Elnök, edző, vezetőség, stb)

Hozzászólás Szerző: interfan »

Mivel vezetőink nincsenek Milánóba, és nincs aki döntést hozzon, ezért szerdáig szinte biztosan marad De Boer.
Viszont nem kizárt, hogy bármi is lesz az eredmény, váltás lesz.
Gazzetta hírei szerint ma is lesz egy döntés, és nem elképzelhetetlen De Boer azonnali leváltása.
Ahogy az jellemzi az Intert, most is ahányan vannak annyi felé mennek.
A Suning vezetősége a váltás mellett van, és Kia tanácsára Blanc vagy AVB-vel képzelik el a folytatást.
Zanetti szintén a váltás mellett van, neki az álma Bielsa.
Moratti bedobta nekünk Leo nevét.
Thohir és Bollingbroke hallani sem akarnak a váltásról, ők kitartanak választotjuk De Boer mellett.
Olasz média nagyon nyomja ezeket a Pioli, Mandorlini, Guidolin neveket.
Valamint felmerült az is, hogy a Primavera edzője Vecchi venné át a csapatot a válogatott szünetig.

Viszont a normális nevek, akik képesek bármire, értelmen szerűen nem akarnak csak 2017 nyaráig aláírni.
(AVB, Blanc, Bielsa)
Ezért van most totál patthelyzet, mivel senki nem tudja mit kellene csinálni.
Avatar
Komax
Hozzászólások: 2724
Csatlakozott: 2010.04.09. 18:17
Tartózkodási hely: Szekszárd

Re: A stábról (Elnök, edző, vezetőség, stb)

Hozzászólás Szerző: Komax »

Kínai pénz jól jön, de a szakmailag nem értenek ehhez a sporthoz. Keleten nincs futballkultúra.
Vezetői értekezleten arról is szót kéne ejteni, miért jutottunk megint ilyen helyzetbe. Most 2 hónap se kellett hozzá. Az meg mindent elmond a káoszról, hogy mindenki másban gondolkozik, mint vezetőedző.

Most komolyan, minek jönne ide Simeone, mert egyszer azt nyilatkozta? Nem hülye, mint látjuk eddig tart megbuktatni egy edzőt. Mout is simán kicsinálták tavaly a Chelseanél. Probléma az öltözőben van. Ott kell kifüstölni a szemetet.
drrossgeller
Hozzászólások: 778
Csatlakozott: 2014.08.01. 07:00
Tartózkodási hely: Szeged

Re: A stábról (Elnök, edző, vezetőség, stb)

Hozzászólás Szerző: drrossgeller »

Francesco írta:Két utat látok igazság szerint.

A másik út az, hogy megadjuk a hollandnak a bizalmat és egyszer s mindenkorra elhallgattatjuk a médiát. Tudom ez most furán fog hangozni, de megmagyarázom.
Az 1 plusz kétéves szerződést a háttérbe meg kéne tartana, de a kifelé bejelenteni, hogy módosítjuk és fix 3 éves szerződést írunk alá a hollanddal. A sajtótájékoztatónk pedig bejelenteni, hogy FdB az Angliában szokásos menedzseri jogokat megkapja és azt igazol, valamint ad el, akit akar. Az újságíróknak pedig megmondani, hogy innentől nincsen edzőkérdés és hosszú távon gondolkodunk FdB-al. A nyilvánosságot pedig megkérni, hogy innentől mindenki úgy ítélje meg a médiát, hogy amennyiben valaki leírja azt, hogy edzőkérdés van a csapatnál, akkor nyugodtan azonosítsák azt a lapot, vagy médiumot a szennylap kategóriával. Akkor is a holland marad, ha szezon végére egyenesen a serie C-be esünk ki. Pont!
Ezt azért kellene meglépni, hogy befogja a sajtó és ne jöjjön elő a következő vereségnél, vagy döntetlennél, hogy kirúgjuk az edzőt.
Nevetséges amekkora nyomást a média gerjeszt a csapat köré. Ezt el kell fojtani, mert egyenletes teljesítményhez nyugalom kell.

Elméletben nagyon jó ötlet, amit írtál, de ezt gyakorlatban nem lehet megvalósítani. Ahhoz túl nagy klub vagyunk, láthatjuk, hogy innen minden kiszivárog. Játékosokra sem lenne akkora hatással, mivel túl nagy a keret, így vannak akik így sem sokat játszanak, és bíznak, hogy januárban már máshol kezdik meg a felkészülést. De az ötlet egyébként nem lett volna rossz. :)

Nem kevés problémával kell most szembenézni:
-Icardi ügye összetett, nagyon nagy tehetség a srác, de fejben vannak problémák. Eddig legalább kifele tudott szépeket nyilatkozni (az Inter a mindene, innen akar visszavonulni stb...) Erre jön ez...Innen nézve én is elvettem volna tőle a szalagot (sőt anno se kellett volna neki adni), persze biztos azon a megbeszélésen nem tudjuk mi minden hangzott el.

-Vezetőségi probléma: én bízom benne, hogy ez a dolog ki fog simulni. A kínaiaké a többségi tulajdon, ők fognak dönteni, és csak-csak raknak ide egy felelős vezetőt, aki gyorsan dönthet az ilyen ügyekben. Volt anno szó, hogy Moratti lesz a megbízott vezető. (tud esetleg valaki erről valamit, most hogy áll az ügy?)

-Túl nagy a keret: nyár végén is tudtuk, de a kínaiak lassú hatalomátvétele miatt ez a probléma is adott. Nekem az volt az érzésem a nyár végén, hogy igazán senkit nem akarunk eladni, majd a télen küldjük őket Kínába. Ez okés is lenne, de ekkora keretben lesz ám széthúzás, és sajnos van is. Nem tud mindenki játszani, és ez sajnos elég nagy káoszt képes kreálni.

-Az öltözői hangulat: és láthatjuk káosz van. A hírek szerint az IC klán (Handa nélkül) elég magas feszültséget generált a csapaton belül. Amihez a tegnapi meccsen láthatóan többen is csatlakoztak. A 95. percbeli gurigázásból le is vonható minden, hátulról Mirandának kellett felívelni a labdát. No comment...

-De Boer: nagy a baj, látható ezt a csapatot elveszítette, messze még az átigazolási időszak, sajnos nem sok lehetőség maradt. Ez már rég nem edző kérdés. Azt hogy a holland milyen edző igazából, azt szerintem nálunk már nem tudjuk meg. Túl nagy volt a nyomás, túl sok probléma ütötte fel a fejét, túl nagy volt a keret, túl későn vette át a csapatot, túl új volt neki az olasz védekező foci, túl sok bomlasztó egyén van a csapatban.
Interfan is írta, né is több helyen olvastam mind tőle, mind szakértőktől nyilatkozatokat, amik jelezték, hogy nem kis harcot kell vívnia a hollandnak Olaszországban, és sajnos nem is teszi igazán ügyesen, hanem amolyan sértődötten. (persze könnyű innen prédikálni, hogy kommunikáljon ilyen helyzetben valaki)
Edzői kvalitásait nem igazán ismertük meg. Támadások szépen elkezdtek épülni, a tavalyi "csak kerüljön valahogy Icardihoz a 16-oson belül a labda" felfogás után, mondjuk ehhez kapott is embereket (Candreva, Benega, Mario), de Leo óta nem fociztunk ilyen szépen.
Viszont a védekezésünk valószínűleg a taktika miatt is (meg persze, hogy hátul jelenleg Mirandán kívül nincs egy nagy klubhoz méltó védőnk), de semmit nem fejlődött, és ez mindenhol nagy probléma, de leginkább Olaszországban. A kreatív emberek összeszokottsága miatt látványosan szépen támadtunk, birtokoltuk a labdát, de egy kiscsapat ellen, akik gyors ellentámadásra építkeznek nem működik az ennyire offenzív felállás, pláne ezzel a védelemmel. Zeman-féle Róma is igen látványos játékot nyújtott, de itt ez nem megy. Ráadásul Mancini is az "inkább ne kapjunk gólt max nem is rúgunk" taktikájára jött De Boer, amit nem bírt a védelem, nem volt átmenet. Nem tudjuk igazán mióta és mekkora káosz van itt a fejekben, így azt sem tudjuk a holland mikor kezdett, vagy kezdett volna az alaptaktikáján módosítani.
Amúgy tényleg nagyon sok edző bukott nálunk, olvastam itt is, hogy mennyire rossz igazolásaink voltak, akik azóta sem futottak be nagy karriert. De a másik oldal is igaz. Benitez óta nem volt sztáredzőnk. A spanyol óta az Interből való távozás óta csak Ranieri ért el komolyabb sikert! Leo nem edzősködik, Gasp középszerű, Ranierinek összejött, Strama még fiatal, Mazzari a Watfordnál van, Mancininek voltak sikerei, de nálam sosem volt sztáredző. A holland edzői kvalitásait sajnos itt nem tudjuk mega jelek szerint, róla majd az idő megmondja, hogy nagy bajnokságban mit is tud.

Konklúzió: vélemény szerint (ismétlem személyes vélemény) De Boer sajnos megy, hozzunk egy átmeneti pszichológiailag profi edzőt, akivel persze először majd megy a szekér, mert a klán boldog lesz, hiszen elintéztek még egy edzőt. Közben ugye jön az átigazolási időszak és akkor hirtelen semmiből elkezdjük a takarítást, nevektől függetlenül, ha kell sajnos áron alul. Ha kell inkább Éder maradjon (nagyon kár, hogy nem bírja a nyomást, mert mentalitás szempontjából ő pl. az a keretben, akiket anno is nagyon szerettem az Interben), mint egy lázadozó Perisic például. A csapattagokkal, akik maradnak pedig egyesével leülni privátban és megbeszélni, hogy Icardi maradhat-e kapitány vagy nem. Zanettinek és De Boernak bérelni nyárig egy házat Madridban. Előbbinek a feladata Simeone győzködése lenne, régi szép emlékek stb. Auselio pedig már elkezdetne neki igazolni a télen is. :D
Szabr91
Hozzászólások: 377
Csatlakozott: 2015.08.06. 09:23

Re: A stábról (Elnök, edző, vezetőség, stb)

Hozzászólás Szerző: Szabr91 »

Morattit nem fogják ezek a kínaiak döntéshozóvá tenni, mivel alapból Moratti nem ennek a csoportnak adta volna el a csapatot, hanem neki a Wanda Group volt a kiszemeltje. Volt is egy kis ellentét Thohir és Moratti között.
Avatar
Baggio85
Hozzászólások: 2954
Csatlakozott: 2010.04.09. 16:40

Re: A stábról (Elnök, edző, vezetőség, stb)

Hozzászólás Szerző: Baggio85 »

Bárhogy is lesz, minden tiszteletem De Boer-nak, hogy ezt elvállalta. Ezzel valószínűleg olyanokat mentett meg, akiknek sokkal inkább távoznia kellene a klubtól.
Azért valamit tisztázzunk: amikor azt mondják, hogy Thohir meg a Suning ez vagy az mellett döntött, akkor azt jó lenne látni, hogy ezek üzletemberek. Értékelem nagyon, amit az Inter-ért tesznek, főleg pénzügyi vonatkozásban. DE ŐK NEM FUTBALL SZAKEMBEREK!!! Nem probléma, de nem azok! Így valakinek nyilván lennie kéne a háttérben, aki a szakmáról dönt! Van ilyen? Ki az? Mert ha tényleg ők azok, akkor ez olyan mintha a Palacio vagy a Melo adna pénzügyi tanácsokat Thohir-éknek, hogy milyen részvényekbe fektessenek.

Ráadásul 28(!!!) játékos van a keretben!!! Nincs az az edző, aki ezzel tudna mit kezdeni! Mert leginkább FdB is valószínűleg 10-nek rögtön azt mondaná, hogy köszi, holnap már nem kell edzésre jönnöd, dehát nem teheti. 28 játékosnak kellene a kedvében járni, hogy azok ne legyenek megsértődve, meg formában is legyenek, meg motiváltak legyenek. Még egyszer mondom, ilyen edző NINCS, aki ezt meg tudja oldani, és pont ezért teljesen mindegy, hogy lesz-e edzőcsere vagy nem.
És erről a helyzetről csakis egyedül a VEZETÉS tehet!

Egyébként meg a Juve tavaly 11 forduló után a 10. helyen állt, 4 vereséggel, aztán tudjuk mi lett, tehát, hogyha a játékosokban lenne egy kis alázat meg önbecsülés, akkor lehetne a jelenlegi helyzeten változtatni, csakhát úgy néz ki, hogy csak 1-2-ben vannak meg ezek a tulajdonságok...
Avatar
interfan
Hozzászólások: 32374
Csatlakozott: 2010.08.29. 14:28

Re: A stábról (Elnök, edző, vezetőség, stb)

Hozzászólás Szerző: interfan »

Jelen állás szerint teljes sajtócsend van, senki semmit nem mond De Boer jövőjével kapcsolatban.
Gazzetta és egyre több lap szerint is, egyre komolyabban benne van, hogy szerdán már nem De Boer lesz az edző.
Átmeneti megoldásként Vecchi vagy Baresi neve merült.
Az a mai napon szinte biztosan kiderül, hogy menesztik e azonnal De Boert, vagy még a Toro ellen ő ül a padon.
Az viszont biztos, hogy megy az utód keresés ezerrel a háttérben jelenleg.
Avatar
interfan
Hozzászólások: 32374
Csatlakozott: 2010.08.29. 14:28

Re: A stábról (Elnök, edző, vezetőség, stb)

Hozzászólás Szerző: interfan »

Az a nagyon nagy baj, hogy itt soha senki nem vállal felelősséget semmiért.
Itt mindig csak az egymásra mutogatás megy.
- Mazzarrit Moratti nevezete ki, Thohirnak nem kell ő, Moratti a hibás
- Mancinit Thohir nevezte ki Moratti tanácsára, de már Thohir sem akar vele se a Suning, ezért Moratti a hibás
- De Boert Thohir nevezte ki, a Suning egyáltalán nem akar vele dolgozni, Thohir a hibás

Ez megy folyamatosan itt, és ez röhej....
Senki, de senki nem vállalta azért a felelőséget hogy Mancinit nem rúgták ki a picsába májusba.
Most is senki, de senki nem vállalja a felelőséget De Boer idehozatalában.
Itt nem De Boer tehet bármiről, hanem az aki idehozta, és olyan elvárást támasztott hogy azonnali eredmény.
De most is, senki nem áll ki és mondja azt, hogy igen hiba volt ez a döntés.
Tényleg nagyon jó a Kínai pénz meg stb, de ezek az emberek nem értenek a focihoz.
Az is röhej, hogy 2 napig sajtócsend van, mert nincs Milánóba egyetlen egy ember sem, aki dönthet bármiről.
Egyszer végre egy döntés végig kellene gondolni, és felelősség teljesen dönteni.
De hát ez is csak egy álom...
Most is majd kb megkapjuk Pioli, Mandrolini, Leo, vagy Guidolint.
Szánalom...
Avatar
Dris
Hozzászólások: 679
Csatlakozott: 2010.04.09. 16:13

Re: A stábról (Elnök, edző, vezetőség, stb)

Hozzászólás Szerző: Dris »

ha mindenképpen elküldik Frankot akkor legyen a Vecchi, Baresi kettős nyárig.
Télen küldjenek el mindenkit, aki nem akar az Inter játékosa lenni.
És már most januárban jelentsék be, hogy nyártól Simeone lesz az edző. Hátha akkor összekapja magát pár ember és oda teszi magát hogy mire Cholo itt lesz ne legyen kipenderítve.
Avatar
interfan
Hozzászólások: 32374
Csatlakozott: 2010.08.29. 14:28

Re: A stábról (Elnök, edző, vezetőség, stb)

Hozzászólás Szerző: interfan »

Leírtam már, de tényleg vicc ez az egész.
Nincs jelenleg vezetőségi ember Milánóba, aki döntéseket hozna.
Majd holnap, vagy holnapután érkezik Zhang fia, majd csütörtököm Zhang.
Azért De Boernak is milyen érzés lehet így edzést tartani, erről beszél az olasz média is.
Nem lehet itt most se a csapatot, se De Boer irigyelni.
De Boer szerdán megkapja "búcsúmeccsét" ennek tudatában azért érdekes lehet egyáltalán edzést tartani.
Az egész csapat meg De Boer ellen van.
Mi innen azt hisszük hogy a szláv klán van csak De Boer ellen, közben meg a valóság nem éppen ez.
A csapat talán vezére Miranda is totál De Boer ellen van, és a hírek szerint ezt ütötte ki a biztosítékot Zanettiéknél.
Valamint az, hogy De Boer határozottan elutasította Baresi esetleges szerepvállalását a stábjába.
Érdekes egy meccs lesz ez a szerdai, főleg annak tudatában, hogy kb bármi is lesz De Boer repül.
És azért az is komoly kételyeket vett fel, hogy egy olyan alázatos játékos is mint Miranda, De Boer ellen lép fel.
Azzal meg csakis maga alatt vágta a fát De Boer, hogy egyáltalán még meg sem próbálta az alkalmazkodást a Seria A-hoz. Mindenféle segítséget is megtagadott, mint pl Baresi érkezése.

- Vezetőik képtelen cselekedni időbe. Képtelenek normális, ésszerű, átgondolt döntést hozni.
- Nincs egy darab felelős vezető sem Milánóba, aki ilyen helyzetben tudna cselekedni
- A fél keret alkalmatlan az Interbe való szerepelésre, a másik fele meg egyszerűen nem tud azonosulni De Boer elképzelésével
- Van egy Seria A-hoz totál alkalmatlan edzőnk, aki még csak meg sem próbált alkalmazkodni bármihez. Az alkalmazkodáshoz meg minden létező segítséget elutasított.
Avatar
Festa
Hozzászólások: 8319
Csatlakozott: 2010.04.16. 16:42

Re: A stábról (Elnök, edző, vezetőség, stb)

Hozzászólás Szerző: Festa »

interfan írta:Leírtam már, de tényleg vicc ez az egész.

Hirtelen milyen FDB ellenes lettél.
Szerintem ő elég korrekten nyilatkozott.Az,hogy augusztus végén még miben egyeztek meg csak találgatások vannak.
A hozzászólást 1 alkalommal szerkesztették, utoljára Festa 2016.10.24. 16:04-kor.
Avatar
brecsinho
Hozzászólások: 1677
Csatlakozott: 2010.07.15. 00:28
Tartózkodási hely: KINGS CITY

Re: A stábról (Elnök, edző, vezetőség, stb)

Hozzászólás Szerző: brecsinho »

Sokakkal egyetemben én is örültem FDB kinevezésének és a a döcögős rajt utáni 3 győzelem megspékelve a csalók verésével tényleg reményteljesnek tűnt. Azonban ami az elmúlt pár hétben lezajlott azok alapján tényleg nincs értelme itt tartani. A bergamói első félidő gyalázat volt,de a Soton elleni játékra sincs sok mentség..egyszerűen vagy ő kevés ehhez a szinthez vagy a játékosok képtelenek alkalmazkodni,de egyik sem fog megoldódni ha ő marad. Persze későn nevezték ki,meg nem volt rendes felkészülés és túl bő a keret,sok a feszültség,nem volt szerencsénk stb., de 12 meccsből 6 zacskó, köztük 5 olyan csapatok ellen (BerSheva,Chievo,Atalanta,Praha,Cagliari) akiket valljuk be 10-ből 9-szer verni kéne egy ilyen játékoskerettel rendelkező csapatnak. Szerintem az Icardi ügy kezelése is betett a morálnak,simán elvettem volna tőle a szalagot. persze az is igaz,hogy amíg ilyen ügyek vannak a csapat körül nem lesz nyugalom és nehéz az edzőnek alkotni. Nagyjából egyetértek Dris kollégával: most kell megkeresni Simeonét és tiszta vizet önteni a pohárba:jön nyáron vagy nem. Ha igen nyárig kinevezni a Vecchi/Baresi kettőst ha nem akkor jöjjön Blanc.
Avatar
interfan
Hozzászólások: 32374
Csatlakozott: 2010.08.29. 14:28

Re: A stábról (Elnök, edző, vezetőség, stb)

Hozzászólás Szerző: interfan »

Itt nem arról van szó hogy bárki De Boer ellenes.
Amit leírtam azok tények sajnos.
Én végig még az Atalanta meccs előtt is úgy voltam vele, képes lehet De Boer kihozni a szarból a csapatot.
De be kell látni, erre ő képtelen.
Most az egy más kérdés, hogy miért is van ez:
- Vezetőségi döntések
- Keret alkalmatlansága
- Kevés idő
- Keret nem tud alkalmazkodni
- Ő nem tud alkalmzakodni

Ezek közül bármelyik benne lehet, és igazából benne is van.
De ez már egy következkő kérdés, hogy mégis mi vezetett ide.
Jelenleg viszont azt a problémát ami kialakult, De Boer képtelen kezelni.
Az meg hogy semmilyen segítséget nem fogadott el, azzal saját maga alatt vágta a fát.

Nyerhetünk a Toro ellen, sőt akár a Samp ellen is.
De én valahogy már nem tudom elképzelni, hogy ebből kijövünk De Boerral hosszútávon.
Max 1-2 meccses kilábalást látok, de hosszútávon sajnos semmit.
Főleg azután hogy a keret is milyen hitehagyott le a De Boer féle elképzelésben.

Én még mindig abban reménykednék, hogy De Boerral kitudunk jönni a szarból.
Beérünk BL helyre, nyáron pedig jön Simeone.
Csak hát ebből a 3 reményből, kezdem úgy látni mind lehetetlen.

Az egy következő nagyon jó kérdés, hogy most mi lenne a jó döntés.
Valószínű jó döntés nem is igazán van, max kevésbe rossz.
Hiába jönne most 3 győzelem zsinorban De Boerral, ha hosszútávon marad ez az eszméletlen hullámvasút, akkor el kell küldeni.
Ha nyáron lenne esély Simeonra, akkor egy ideiglenes megoldás kell.
Viszont ha nem, akkor egy normális nevet kell idehozni, aki jelen pillanatban Blanc lenne.

Azért az is elmond mindent az Inter jelenlegi helyzetéről, hogy lassan 24 órája senki, de szó szerint senki nem szólalt meg a vezetők közül.
Még egy Ausilio sem kommentálta az eseményeket.
Valahol ez is tragédia...
Megy a kuss, meg a sunnyogás, és persze a jó időhúzás amiben úgy látszik ez a vezetőség első osztályú.
Avatar
PellerG
Hozzászólások: 6106
Csatlakozott: 2010.04.09. 20:33
Tartózkodási hely: Next to Budapest

Re: A stábról (Elnök, edző, vezetőség, stb)

Hozzászólás Szerző: PellerG »

Festa írta:
interfan írta:Leírtam már, de tényleg vicc ez az egész.
Nincs jelenleg vezetőségi ember Milánóba, aki döntéseket hozna.
Majd holnap, vagy holnapután érkezik Zhang fia, majd csütörtököm Zhang.
Azért De Boernak is milyen érzés lehet így edzést tartani, erről beszél az olasz média is.
Nem lehet itt most se a csapatot, se De Boer irigyelni.
De Boer szerdán megkapja "búcsúmeccsét" ennek tudatában azért érdekes lehet egyáltalán edzést tartani.
Az egész csapat meg De Boer ellen van.
Mi innen azt hisszük hogy a szláv klán van csak De Boer ellen, közben meg a valóság nem éppen ez.
A csapat talán vezére Miranda is totál De Boer ellen van, és a hírek szerint ezt ütötte ki a biztosítékot Zanettiéknél.
Valamint az, hogy De Boer határozottan elutasította Baresi esetleges szerepvállalását a stábjába.
Érdekes egy meccs lesz ez a szerdai, főleg annak tudatában, hogy kb bármi is lesz De Boer repül.
És azért az is komoly kételyeket vett fel, hogy egy olyan alázatos játékos is mint Miranda, De Boer ellen lép fel.
Azzal meg csakis maga alatt vágta a fát De Boer, hogy egyáltalán még meg sem próbálta az alkalmazkodást a Seria A-hoz. Mindenféle segítséget is megtagadott, mint pl Baresi érkezése.

- Vezetőik képtelen cselekedni időbe. Képtelenek normális, ésszerű, átgondolt döntést hozni.
- Nincs egy darab felelős vezető sem Milánóba, aki ilyen helyzetben tudna cselekedni
- A fél keret alkalmatlan az Interbe való szerepelésre, a másik fele meg egyszerűen nem tud azonosulni De Boer elképzelésével
- Van egy Seria A-hoz totál alkalmatlan edzőnk, aki még csak meg sem próbált alkalmazkodni bármihez. Az alkalmazkodáshoz meg minden létező segítséget elutasított.

Hirtelen milyen FDB ellenes lettél.
Szerintem ő elég nyilatkozott.Az,hogy augusztus végén még miben egyeztek meg csak találgatások vannak.

Péntek-szombaton még 100%-os bizalom, és mellette levés minden körülmények közt, 1-2 nappal később meg takarodjon nincs helye, eljátszotta minden esélyét.
Nem az a baj, hogy valaki De Boer ellen van, de az, hogy pénteken 100%-ban valaki mellett állok, majd hétfőn 100%-ban el akarnám üldözni ugyanazt a személyt, az már inkább érdekes.

Nyerünk 3 meccset zsinórban, a fórum átlaghangulata az lesz, hogy Scudetto, az aktuális edző egy zseni, jobbak vagyunk mint a Juve, a keretünk is legalább olyan erős, mint az övék, a Roma-Napoli duó sehol sincs már hozzánk képest, majd kikapunk 3 meccsen sorozatban és takarodjon az éppen regnáló edző mert egy s.arkupac, elvesztette a csapatot, és amúgy sem passzol ide.

Egy középutat kéne belőni, ami a realitást tükrözi.
Nem elfeledve az elmúlt 6 év megpróbáltatásait (szurkolói szempontból), de nem is rögtön átesni a ló túloldalára (3 győztes meccs zsinórban, vagy a Suning érkezése).
Avatar
brecsinho
Hozzászólások: 1677
Csatlakozott: 2010.07.15. 00:28
Tartózkodási hely: KINGS CITY

Re: A stábról (Elnök, edző, vezetőség, stb)

Hozzászólás Szerző: brecsinho »

Szerdán érkezik meg a kínai főguru,addig még FDB az edző és a Toro ellen ő irányít:

http://www.fcinternews.it/en/de-boer-co ... ino-229541

Kíváncsi leszek milyen performanszt nyomnak a "sztárjaink" a tulajok szeme láttára :twisted:

OFF: Amúgy az komoly,hogy a Digi a Chievo-Bologna meccset adja élőben,miket meg fél12kor felvételről...pedig elég komoly kis meccsnek nézünk elébe.
Avatar
interfan
Hozzászólások: 32374
Csatlakozott: 2010.08.29. 14:28

Re: A stábról (Elnök, edző, vezetőség, stb)

Hozzászólás Szerző: interfan »

Az hogy De Boer lesz a Toro ellen az edző, az egyértelmű volt.
Mivel Zhang fia még csak ma érkezett Milánóba, Thohir szerdán érkezik, Zhang maga meg csütörtökön.
Egyszóval jelenleg még nincs ember aki felelős döntést hozhatna.
Tényleg reméljük a legjobbakat szerdára, csak ennyit lehet mondani.

Lehet itt személyeskedni Festa kolléga...
De én leírtam amit gondolok, te máshogy gondolkozol ez van.
Azt is leírtam hogy azt remélem De Boer kitudja vezetni a szarból a csapatot, elérjük a BL-t, nyáron meg jön Simeone.
De erre hogy mennyi esély van, hát nem tudom...
Én bíztam De Boerban, de sajnos ez hétről hétre rosszabb.
De változzanak meg a dolgok és most jöjjön egy 5/5 sorozat, ezt kívánom és akarom.
Aztán hogy mi lesz belőle, azt az idő eldönti.
Avatar
interjani
Hozzászólások: 53
Csatlakozott: 2010.04.28. 18:21

Re: A stábról (Elnök, edző, vezetőség, stb)

Hozzászólás Szerző: interjani »

Maradjon Frank.ki leszünk a vízből ha az említett nevek valamelyike váltja.kb mint anno Zaccheronival....
JJ5
Hozzászólások: 737
Csatlakozott: 2014.08.01. 14:13

Re: A stábról (Elnök, edző, vezetőség, stb)

Hozzászólás Szerző: JJ5 »

Mi lenne akkor, ha szép játékkal, magabiztosan vernénk a Toro-t úgy hogy a játékosok megszakadnak a pályán a csapatért és de Boer-ért is?! :D Arra leszek kíváncsi, hogy Medelt ki fogja helyettesíteni, mert ugye 3 meccses bant kapott.. Kondogbia, Gnoukouri vagy Brozovic? Mekkora lenne, ha összeállna az év elején kívánt Kondog-J. Mário-Banega középpálya és baromi jól muzsikálna? ;)
Avatar
interfan
Hozzászólások: 32374
Csatlakozott: 2010.08.29. 14:28

Re: A stábról (Elnök, edző, vezetőség, stb)

Hozzászólás Szerző: interfan »

Tobb mint 2 órás volt a találkozó Zhang fia és De Boer között.
Megszületett a döntés, ami a Torino meccstől független lesz.
A hírportálok szinte 100%-a szerint menesztik De Boert csütörtökön.
Avatar
tomika431
Hozzászólások: 1069
Csatlakozott: 2010.05.26. 15:02

Re: A stábról (Elnök, edző, vezetőség, stb)

Hozzászólás Szerző: tomika431 »

interfan írta:Tobb mint 2 órás volt a találkozó Zhang fia és De Boer között.
Megszületett a döntés, ami a Torino meccstől független lesz.
A hírportálok szinte 100%-a szerint menesztik De Boert csütörtökön.

Nagy hiba lenne.Inkább azoktól kellene megszabadulni akik bomlasztják a csapatot és De Boer munkáját akadályozzák.Ide jöhet bárki edzőnek azzal sem leszünk kint a vizből mert a csapatot bomlasztó emberek vannak itt.
Válasz küldése