A stábról (Elnök, edző, vezetőség, stb)
Moderátorok: internaZIOnaLe, Interiscoming
-
Janicsár
- Hozzászólások: 385
- Csatlakozott: 2014.07.30. 12:37
Re: A stábról (Elnök, edző, vezetőség, stb)
Szerintem most kb mindegy ki jön én már nem is izgulok ezen. Ha jön egy nagy név de a keretet nem tudja megfegyelmezni akkor bukni fog, ha jön egy névtelen edző aki betöri az embereket akkor jönnek majd az eredmények. A vezetés türelmetlen és nem érti a lényegét a dolognak. Ez a mostani keret képes lenne arra hogy egy tökmindegymilyen felállásban egyéni képességekkel megoldják a kis csapatok elleni meccseket a rossz ebben az hogy most ezt nem akarják.
Két utat látok, az egyik az edző távozása és egy erős jellem érkezése, a másik pedig hogy a fél csapatot ki kell rakni és építeni egy normális "csapatot" az ifikből.
Én akármilyen nagy hülyeségnek tűnik de kipaterolnám a fél keretet inkább.
marad: Handa, Mario, Icardi, Miranda, Ansaldi, Medel, Gabriel + gnou, miange és a még nem bizonyított fiatalok.
A többiek felőlem mehetnek amerre látnak.
Ez a belső rothadás nem fog elmúlni amíg azok el nem takarodnak akik miatt ez létrejött. Jöhet ide Simeone vagy Mou. Itt most Jézus sem tenne csodát...
Egyébként az olasz focinak is jót tenne ha FDB maradna jópár évet és lepakolná az alapokat egy új mentalitáshoz. Nem tudom hogyan de anno a németek is megtették és lám most hol tartanak. Megértem hogy nehéz egy idegen országban idegen kultúrában idegenként új felfogást meghonosítani de sajnos szükséges volna.

- mike
- Hozzászólások: 8581
- Csatlakozott: 2010.04.20. 22:44
- Tartózkodási hely: Békéscsaba
Re: A stábról (Elnök, edző, vezetőség, stb)
interfan írta:Legfrissebb hírek szerint mind Blanc, mind Leonardo kiszállt a jelöltek közül.
Viszont két régi-új név került a kalapba. Egyik Bielsa, másik pedig AVB.
Ausilio és Gardini pedig továbbra is az olasz tapasztalt vonalra szavaznak.
Pioli vagy Guidolin.
Tehát jelenleg ez a 4 név van.
Bielsa, AvB, Pioli, Guidolin...hát ne tudom.
Bielsa 1 hét után lelépne ebből a káoszból, AVB nekem totál FDB típusú "boom or bust", egyébként bírom.
A két olasz meg ezen a szinten még csak fel sem merült soha......ezek közül nálam AVB a befutó, ha De Boer lelép.
- Tojgli
- Hozzászólások: 845
- Csatlakozott: 2015.08.06. 23:18
Re: A stábról (Elnök, edző, vezetőség, stb)
mike írta:Bielsa, AvB, Pioli, Guidolin...hát ne tudom.
Bielsa 1 hét után lelépne ebből a káoszból, AVB nekem totál FDB típusú "boom or bust", egyébként bírom.
A két olasz meg ezen a szinten még csak fel sem merült soha......ezek közül nálam AVB a befutó, ha De Boer lelép.
AVB ebbe a közegbe ugyanúgy belebukna, mint a Chelseanél szerintem. Nála keményebb kezű edző kell.
-
ibrahimovics
- Hozzászólások: 375
- Csatlakozott: 2014.08.02. 09:32
Re: A stábról (Elnök, edző, vezetőség, stb)
Csak az a baj, hogy a holland stílus pont az ellentéte az olasznak. Gondolom mikor kinevezték Frankot azért őt választották, mert ezt szeretnék játszatni. Tehát ez az elképzelés. Ha most kirúgják szembe köpik saját magukat. Mirandának szerintem az lehet a baja, hogy nem kap segítséget. Ha ő rajta át mennek az már úgy is mindegy. És igaza is van, nem ő az egyetlen aki védő. Más is szerelhet. 4 db védőt kell venni sos meg eléjük verratti. Szerintem ez még működhet csak tényleg kellene egy ertekezlet, higy frank is elmondhassa kit szeretne és ki az aki nem kell. Biztosan tudja ki az aki illik a saját rendszerébe. Sőt kellene mindenképp egy felelős ember ott a csapat körül aki látja mi történik, aki döntéseket hoz. Egy ember akinek súlya van.
- interfan
- Hozzászólások: 32371
- Csatlakozott: 2010.08.29. 14:28
Re: A stábról (Elnök, edző, vezetőség, stb)
Bielsa nem fog eljönni, saját elveivel menne szembe. Ő évközben nem vesz át csapatot, és eleve nem is mernék kinevezni.
De ahogy Mike kolléga is írta, ő meglátná mi van itt, és 1 hét után lemondana.
Blanc nekem nem egy elveszett valaki, sőt szerintem egy jó edző.
Mint ahogy AVB-ben is látok lehetőséget.
Szóval én vagy Blanc vagy AVB-t választanám.
Ez az olasz vonal mint Pioli, Guidolin meg inkább aggasztó.
De ahogy Mike kolléga is írta, ő meglátná mi van itt, és 1 hét után lemondana.
Blanc nekem nem egy elveszett valaki, sőt szerintem egy jó edző.
Mint ahogy AVB-ben is látok lehetőséget.
Szóval én vagy Blanc vagy AVB-t választanám.
Ez az olasz vonal mint Pioli, Guidolin meg inkább aggasztó.
- interfan
- Hozzászólások: 32371
- Csatlakozott: 2010.08.29. 14:28
Re: A stábról (Elnök, edző, vezetőség, stb)
Este 8-ig tartott a vezetőségi válságértekezlet Appianoban.
Ausilio, Gardini, Zanetti részvételével, akik folyamatosan kapcsolatban voltak a világhálón Zhangékkal.
Egyetértettek abban Zanettiék, hogy azonnali váltás kell, mivel a csapat teljesen De Boer ellen van.
Zanettiék De Boerral egyetlen egy szót sem beszéltek, viszont minden egyes játékossal elbeszélgettek külön-külön De Boerral helyzetével kapcsolatban.
Teljes volt az egyetértés, azonnali váltás kell.
Mivel Kínába már éjszaka van, ezért a végső szót Zhang még nem mondta ki.
Ezzel megvárják a holnap reggelt, és akkor mondja ki a végső szót Zhang.
Abban az esetben ha azonnali váltás lenne, Vecchi veszi át a csapatot már a Soton meccsre is.
Aki egyébként a mai napot végig a felnőtt csapat mellett töltötte, és Zanettiék már meg is állapodtak vele ha azonnali váltás kell.

- versenyszellem
- Hozzászólások: 1757
- Csatlakozott: 2010.04.10. 13:52
- Tartózkodási hely: Fürdőkád
Re: A stábról (Elnök, edző, vezetőség, stb)
de ez mit jelent? mit jelent hogy a csapat de Boer ellen van es akkor a vezetők kirugjak az edzot? ez mi?
komolyan nem ertem.
en mar nem tudom lekovetni de Boer kinek az embere volt augusztusban, de nem kene neki odaallnia melle, moge? Mert itt ugy tunik a vezetoseg minden tagja mas iranyba menne.
Izgalmas lesz kovetkezo Inter edzonek lenni majd, ha egyaltalan lesz megegyezés, abban hogy akkor milyen idoszakra milyen tipus kell majd, ugy hogy a vezetos X hanyada mas hozott volna
ez egy vicc, ez egy katasztrofa, es igy almodunk BL helyről
hat nagyon melyen vagyunk

- Komax
- Hozzászólások: 2724
- Csatlakozott: 2010.04.09. 18:17
- Tartózkodási hely: Szekszárd
Re: A stábról (Elnök, edző, vezetőség, stb)
Szegény következő edző, nagyon sajnálom. Így működik egy ekkora klub?, játékosoknak ekkora szava van? Vezetők meg nem tudnak dönteni? Kirúgjuk?, ne rúgjuk?, mert nem süt a nap. Eszem megáll.
TRAGIKOMÉDIA!!!
TRAGIKOMÉDIA!!!
- Baggio85
- Hozzászólások: 2954
- Csatlakozott: 2010.04.09. 16:40
Re: A stábról (Elnök, edző, vezetőség, stb)
Remélem minden egyes játékossal elbeszélgettek, hogy ki az az edző, akinél tudnának passzolni, meg hajlandóak lennének hajtani, mondjuk 60 percen keresztül egy meccsen! De a legfőbb kérdés, hogy megbeszélték-e minden játékossal, hogy a köv. edzőnek hány meccset adnak, amíg meg nem buktatják!

Na MOST kéne lépnie a Nord-nak és minden nézőt bojkottra felhívni a köv. 3 hazai meccsre, aztán bohóckodjanak a srácok, ahogy jól esik...

- bodimiki7
- Hozzászólások: 586
- Csatlakozott: 2010.04.09. 18:08
- Tartózkodási hely: Budapest
Re: A stábról (Elnök, edző, vezetőség, stb)
Baggio85 írta:Remélem minden egyes játékossal elbeszélgettek, hogy ki az az edző, akinél tudnának passzolni, meg hajlandóak lennének hajtani, mondjuk 60 percen keresztül egy meccsen! De a legfőbb kérdés, hogy megbeszélték-e minden játékossal, hogy a köv. edzőnek hány meccset adnak, amíg meg nem buktatják!![]()
![]()

Bohóckodnak azok minden meccs után főleg mikor beállnak a kamerák elé és bűnbánóan elmondják, hogy sajnos rosszul, sok hibával, enerváltan játszottunk. Vicc az egész. Szerencsére a hosszú hétvége miatt teljesen kiment a meccs a fejemből, de nem is vesztettem semmit
- interfan
- Hozzászólások: 32371
- Csatlakozott: 2010.08.29. 14:28
Re: A stábról (Elnök, edző, vezetőség, stb)
Baggio85 írta:Remélem minden egyes játékossal elbeszélgettek, hogy ki az az edző, akinél tudnának passzolni, meg hajlandóak lennének hajtani, mondjuk 60 percen keresztül egy meccsen! De a legfőbb kérdés, hogy megbeszélték-e minden játékossal, hogy a köv. edzőnek hány meccset adnak, amíg meg nem buktatják!![]()
![]()
Na MOST kéne lépnie a Nord-nak és minden nézőt bojkottra felhívni a köv. 3 hazai meccsre, aztán bohóckodjanak a srácok, ahogy jól esik...
A változatosság kedvéért a Nord is De Boer ellen van vagy inkabb már volt.
- interfan
- Hozzászólások: 32371
- Csatlakozott: 2010.08.29. 14:28
Re: A stábról (Elnök, edző, vezetőség, stb)
Pioli lehet az új edző.
- bodimiki7
- Hozzászólások: 586
- Csatlakozott: 2010.04.09. 18:08
- Tartózkodási hely: Budapest
Re: A stábról (Elnök, edző, vezetőség, stb)
interfan írta:Pioli lehet az új edző.
Meglepetés lesz év végén a bajnoki cím, de ide vele
- mike
- Hozzászólások: 8581
- Csatlakozott: 2010.04.20. 22:44
- Tartózkodási hely: Békéscsaba
Re: A stábról (Elnök, edző, vezetőség, stb)
Tojgli írta:mike írta:Bielsa, AvB, Pioli, Guidolin...hát ne tudom.
Bielsa 1 hét után lelépne ebből a káoszból, AVB nekem totál FDB típusú "boom or bust", egyébként bírom.
A két olasz meg ezen a szinten még csak fel sem merült soha......ezek közül nálam AVB a befutó, ha De Boer lelép.
AVB ebbe a közegbe ugyanúgy belebukna, mint a Chelseanél szerintem. Nála keményebb kezű edző kell.
Igen, ahogy írta is, totálisan "boom or bust", ami nem igazán jó most nekünk, de kizárásos alapon maradt ezek közül.
Blanc? Ő lenne a legjobb megoldás, volt szöv kap, dolgozott topcsapatnál, játszott is az Interben anno.
Jó edző, de ő is látja mi folyik itt....
Pioli? Hát elég mogorva ábrázata van : D Lehet ez kell ide : D
Az viszont hogy a játékosok De Boer ellen, meg hogy félig ők küldik el az edzőt........az hihetetlen nagy probléma.
- interfan
- Hozzászólások: 32371
- Csatlakozott: 2010.08.29. 14:28
Re: A stábról (Elnök, edző, vezetőség, stb)
A mai délelőtt folyamán hivatalos lesz De Boer távozása.
A mai edzést már Vecchi fogja vezetni, és a hírek szerint ő készíti fel a csapatot a Soton ellen.
Az új edző személye 2 névre szűkült.
Pioli vagy AVB.
Ausilio, Gardini teljes erővel Pioli mellett vannak, és a hírek szerint sikerült is meggyőzni a Suningot ez ügyben.
Ausilioék érvei szerint ismeri a közeget, olasz edző kell nekünk, és eredményei is vannak, valamint aláírna félévre és a fizetése is minimális.
Végül a Suningot ez az aláírna félévre és alacsony fizetés indok győzheti meg.
A Suning vezetői egyébként AVB-t preferálnák, de jelenleg rá minimális az esély.
Guidolin, Mandorlini, Reja és egyéb olasz nevek kiestek, velük szemben inkább Piolit preferálták Ausilioék.
Zanetti hiába akarta Bielsat, neki esze ágában nem volt elvállalnia az Intert.
Capello ahogy azt tudni lehetett, már nem lesz klubedző.
Leonardo helyet akart nyártól a vezetőségbe, ezt pedig Ausilioék megvétózták.
Blanc pedig túlzott fizetése igényei, és teljes mercatos hatalom kérései miatt esett ki.
Egyszóval jelenleg: 95% Pioli, 5% AVB

interfan írta:A mai délelőtt folyamán hivatalos lesz De Boer távozása.
Aztakurva......ok hogy már sokat beszéltünk erről, de a tény így is taglóval ér fel..
interfan írta:Ausilio, Gardini teljes erővel Pioli mellett vannak, és a hírek szerint sikerült is meggyőzni a Suningot ez ügyben.
A Suning vezetői egyébként AVB-t preferálnák, de jelenleg rá minimális az esély.
Zanetti hiába akarta Bielsat, neki esze ágában nem volt elvállalnia az Intert.
Itt ebben a 3 mondatban leírtad a legeslegnagyobb problémát a klubnál.
Mindenki másfelé húzná a szekeret, gondolom Thohir meg egy negyedik megoldást szeretne.
Piszok sürgősen rendezni kell az erővonalakat odafent, mert ez nagyon káros, és szinte példátlan
- interfan
- Hozzászólások: 32371
- Csatlakozott: 2010.08.29. 14:28
Re: A stábról (Elnök, edző, vezetőség, stb)
Én egyáltalán nem értem miért Pioli...
Egyetlen egy gyenge érv lehet mellette, hogy majd nyáron Simeone.
De ha nem jön el nyáron Simeone, akkor ez megint egy érdekes húzás.
Mert lehet szidni Blanct vagy AVB-t, de mindkettő más szint mint Pioli.
Azt az ember megérti hogy valaki nem akar jönni, mint mondjuk Bielsa.
De ezt a Pioli döntést csak úgy lehet megmagyarázni, ha nyáron jön Simeone.

Pinci
Re: A stábról (Elnök, edző, vezetőség, stb)
interfan írta:Én egyáltalán nem értem miért Pioli...

Nem támadásból írom,de akár még jól is kijöhetünk Pioliból,ha neked nem tetszik és nem tartod jó edzőnek,mert kb. 2 éven keresztül FdB-ét ajánlgattad..
- interfan
- Hozzászólások: 32371
- Csatlakozott: 2010.08.29. 14:28
Re: A stábról (Elnök, edző, vezetőség, stb)
Pinci írta:interfan írta:Én egyáltalán nem értem miért Pioli...
Egyetlen egy gyenge érv lehet mellette, hogy majd nyáron Simeone.
De ha nem jön el nyáron Simeone, akkor ez megint egy érdekes húzás.
Mert lehet szidni Blanct vagy AVB-t, de mindkettő más szint mint Pioli.
Azt az ember megérti hogy valaki nem akar jönni, mint mondjuk Bielsa.
De ezt a Pioli döntést csak úgy lehet megmagyarázni, ha nyáron jön Simeone.
Nem támadásból írom,de akár még jól is kijöhetünk Pioliból,ha neked nem tetszik és nem tartod jó edzőnek,mert kb. 2 éven keresztül FdB-ét ajánlgattad..![]()
De Boerban mindig is irtam hogy van kockázat, és nálam sosem volt ő első számú opció, de inkább ne menjünk bele.
Piolival meg legyen igazad, ránk férne végre egy pár siker.
- mike
- Hozzászólások: 8581
- Csatlakozott: 2010.04.20. 22:44
- Tartózkodási hely: Békéscsaba
Re: A stábról (Elnök, edző, vezetőség, stb)
interfan írta:De Boerban mindig is irtam hogy van kockázat, és nálam sosem volt ő első számú opció, de inkább ne menjünk bele.
Piolival meg legyen igazad, ránk férne végre egy pár siker.
Nálam első számú opció volt FDB, persze csak Cholo után.
Tartom is hogy jó szakember, de lehet hogy a jelenlegi helyzet egy sokkal tapasztaltabb, nagyobb nevű edzőt is megválasztott volna.
Pioli legnagyobb eredménye hogy dobogóra vezette a nem igazán odavaló Laziót két éve.
Az a dobogó most nekünk ugyanúgy jó eredmény lenne
Mellesleg brutál feje van, hátha az öltöző "nagyjai" berosálak tőle
- alwin91
- Hozzászólások: 4661
- Csatlakozott: 2010.06.13. 00:35
Re: A stábról (Elnök, edző, vezetőség, stb)
interfan írta:A mai délelőtt folyamán hivatalos lesz De Boer távozása.
A mai edzést már Vecchi fogja vezetni, és a hírek szerint ő készíti fel a csapatot a Soton ellen.
Az új edző személye 2 névre szűkült.
Pioli vagy AVB.
Ausilio, Gardini teljes erővel Pioli mellett vannak, és a hírek szerint sikerült is meggyőzni a Suningot ez ügyben.
Ausilioék érvei szerint ismeri a közeget, olasz edző kell nekünk, és eredményei is vannak, valamint aláírna félévre és a fizetése is minimális.
Végül a Suningot ez az aláírna félévre és alacsony fizetés indok győzheti meg.
A Suning vezetői egyébként AVB-t preferálnák, de jelenleg rá minimális az esély.
Guidolin, Mandorlini, Reja és egyéb olasz nevek kiestek, velük szemben inkább Piolit preferálták Ausilioék.
Zanetti hiába akarta Bielsat, neki esze ágában nem volt elvállalnia az Intert.
Capello ahogy azt tudni lehetett, már nem lesz klubedző.
Leonardo helyet akart nyártól a vezetőségbe, ezt pedig Ausilioék megvétózták.
Blanc pedig túlzott fizetése igényei, és teljes mercatos hatalom kérései miatt esett ki.
Egyszóval jelenleg: 95% Pioli, 5% AVB
Pffff. Ez kemény. Bár azt mondom meg kell lépni, ha igaz az, hogy a játékosok utáni elbeszélgetés ez megerősítette őket. Ha a srácok nem jönnek ki vele, akkor ennek semmi értelme. Viszont mi is van most megint? Ja egy év teljes kukába dobása, hát ez kurva jó. Zanetti helyzete nekem még mindig nem tiszta. Ő beszélgetett el a játékosokkal, ott van minden értekezleten stb. Mi a fenéért nem kap teljes hatalmat a focival kapcsolatos ügyekért? Valaki írta, hogy egy normális csapatnál Real, Barca, Bayern az elnök mindig ott ül a lelátón. Az, hogy ez nem egy az egyben a tulaj szerintem önmagában nem baj. Milannal is Galliani az aki minden meccsen ott ült a szép időkben, nem pedig Berlusconi (persze Ő is sokszor).
Kínaiak AVB-t akarták? Ezeknek van fogalmuk egyáltalán arról, hogy ki a tököm az az AVB?
- Festa
- Hozzászólások: 8319
- Csatlakozott: 2010.04.16. 16:42
Re: A stábról (Elnök, edző, vezetőség, stb)
interfan írta:Én egyáltalán nem értem miért Pioli...
Egyetlen egy gyenge érv lehet mellette, hogy majd nyáron Simeone.
De ha nem jön el nyáron Simeone, akkor ez megint egy érdekes húzás.
Mert lehet szidni Blanct vagy AVB-t, de mindkettő más szint mint Pioli.
Azt az ember megérti hogy valaki nem akar jönni, mint mondjuk Bielsa.
De ezt a Pioli döntést csak úgy lehet megmagyarázni, ha nyáron jön Simeone.
Amennyiben egy legalább komoly játékosmúlttal FDB-t nem vettek komolyan akkor majd egy Piolit (???? nagyon sok kérdőjel még)
aki olyan komoly csapatokat vezetett mint a Sassulo,Bologna,Chievo majd elfogadnak és tisztelnek.
Persze ebben is van koncepció.Kis csapatos gondolkodáshoz "kis csapatos"edző kell.
Na most persze rögtön leírom,hogy a Laziot meg bevitte a harmadik helyre tavaly.
Candreva biztosan örülni fog neki.
Simeone szerintem utoljára megpróbálja a BL-t.Amennyiben nem megnyeri akkor hősként távozhat ha nem akkor is viszont úgy elfogadja,hogy ez neki nem megy és átengedi másnak a lehetőséget.Neki két szeretett klubja van.Az egyik az Atlético a másik az Inter.
-
Pinci
Re: A stábról (Elnök, edző, vezetőség, stb)
interfan írta:Pinci írta:interfan írta:Én egyáltalán nem értem miért Pioli...
Egyetlen egy gyenge érv lehet mellette, hogy majd nyáron Simeone.
De ha nem jön el nyáron Simeone, akkor ez megint egy érdekes húzás.
Mert lehet szidni Blanct vagy AVB-t, de mindkettő más szint mint Pioli.
Azt az ember megérti hogy valaki nem akar jönni, mint mondjuk Bielsa.
De ezt a Pioli döntést csak úgy lehet megmagyarázni, ha nyáron jön Simeone.
Nem támadásból írom,de akár még jól is kijöhetünk Pioliból,ha neked nem tetszik és nem tartod jó edzőnek,mert kb. 2 éven keresztül FdB-ét ajánlgattad..![]()
De Boerban mindig is irtam hogy van kockázat, és nálam sosem volt ő első számú opció, de inkább ne menjünk bele.
Piolival meg legyen igazad, ránk férne végre egy pár siker.
Pár évvel ezelőtt Allegri is egy talány volt,hogy a sikeres kis csapatos évei után,hogyan fogja bírni a nyomást Milánóban.. Valahol minden jó edzőnek el kell kezdeni,nem kaphat egyből Barcelonát,mint Pep. Egyáltalán nem vagyok biztos benne,hogy AVB beválna,sőt,szerintem nem,mert egy hoax. Jelenleg ebben a katasztrofális mentális állapotban elsődlegesen egy jó pedagógus kell,akit ezek a mezgyalázó árulók el tudnak fogadni. Miután valamennyire megmentettük a szezont és a világ nem rajtunk röhög,a lázítókat,árulókat ki kell vágni a csapatból,mert ez a keret egy ritka rossz matéria ebből a szempontból. Keresni kell egy új csk-át és a tulajdonosokat egy döntéshozóval kell képviseltetni Milánóban. Van gond bőven,de menthető még a szezon szerintem.
- interfan
- Hozzászólások: 32371
- Csatlakozott: 2010.08.29. 14:28
Re: A stábról (Elnök, edző, vezetőség, stb)
Azért Ausilional nem kicsit lehetett tele a gyatya.
Legfrissebb hírek szerint mindent megtett, hogy még véletlenül se próbáljuk meg Bielsat.
Mivel Ausilio szerint ő egy forradalmár, aki akár a fél keretet kitenné télen.
Az Inter keretének pedig Ausilio szerint nincs szüksége forradalomra.
Piolival kapcsolatban pedig azzal győzte meg Zhangekat, hogy jelenleg nincs a piacon Mourinho, Simeone, Guardiola, Klopp, Conte, de nyáron ez változhat, és akkor Piolit azonnal letudjuk váltani egy hosszútávú megoldásra.

- PellerG
- Hozzászólások: 6106
- Csatlakozott: 2010.04.09. 20:33
- Tartózkodási hely: Next to Budapest
Re: A stábról (Elnök, edző, vezetőség, stb)
Végre jött egy edző, akinél nem csak papíron voltak elvárások, hanem szankció is következett, ha a helyzet úgy kívánta.
Persze, hogy egyből elüldözik a játékosok, nem is az Interről lenne szó...
Azért ő nem a Gasperini-féle teljes bukta, teljes tanácstalanság volt, mondom ezt a 14 meccsen 7 vereség ellenére is.
Sokat kaptam már érte, de nem örülök, hogy Ausilionak ekkora szava lehet a klubnál (Olasz.o-ban a sportigazgatóknak túl nagy a beleszólási joguk, ezt több szakértőtől is olvastam már).
Félek, ez az olasz edzővonal megint arra megy ki, hogy folytathassa a maga irányvonalát a télen a mercato terén, nyáron írták, hogy pl Coric nagyon közel van, csak Mancini nem bólint rá, valamint úgy hírlik Lichtsteinert is ő erőlteti.
A szláv vonalból most picit elegem lett...
Sokkal nyugodtabb lennék, ha Leonardo kerülne be a vezetőségbe, pont a sportigazgatói szerepkörbe mondjuk...
Dehát ugye ez sem jöhet össze...
Ha Pioli nem csak a nyárig jön (0.5 + 1 éves szerződést kap, még nem tudni, a +1 az opciós lesz e), abszolút nem tetszik a dolog.
Ha Simeone érkezése áll a háttérben, akkor viszont könnyebb elfogadni a választást.

A Suning egyszerűen szerintem rá bízta a döntést a "szakemberekre".
Ők hoztak egy külföldit aki nem vált be, senki nem fogadta el.
Forradalmat nem akartak, ezért Zanetti Bielsa ötletét szintén elvetették.
Így most valószínű úgy voltak vele, hogy döntsenek azok akik a csapat mellett van és "szakemberek". Ezért szépen hallgattak az Ausilio-Gardini párosra.
Az hogy ez jó döntés e annak tükörben hogy a Bielsa, Blanc, AVB sor is szabad, hát mindenki döntse el maga.
Az idő meg az eredmények ugyis megmondják majd.
Bízzunk a legjobbakba.

lisznyai
- Hozzászólások: 138
- Csatlakozott: 2015.01.02. 23:28
Re: A stábról (Elnök, edző, vezetőség, stb)
reméljük nem a kedvencét, 433-at fogunk játszani.
- mike
- Hozzászólások: 8581
- Csatlakozott: 2010.04.20. 22:44
- Tartózkodási hely: Békéscsaba
Re: A stábról (Elnök, edző, vezetőség, stb)
Jövő nyáron Cholo mindenáron, és mindent alá kell rakni.
Igazolásban, mindenben.
A Suningnak van ez olasz vonala játékos ügyben ami nagyon tetszik, Darmian, Berardi, Verratti, mindet szívesen látnám Simeone keze alatt

- Marco
- Hozzászólások: 1609
- Csatlakozott: 2010.04.09. 22:39
- Tartózkodási hely: Budapest
Re: A stábról (Elnök, edző, vezetőség, stb)
Szerintem azt kellene először eldönteni a klubnál, hogy mit is akarunk nyáron, van-e reális esély nyáron Simeonera ha igen és őt akarjuk, akkor felesleges ide Blanc vagy AVB bár nem is hiszem, hogy vállalnák fél évre. Ebben az esetben Pioli nem rossz döntés. Annak örülnék, ha addig azért a fiatalokat se felejtenénk el, és Gnoukori, Barbosa és Miangue is játszogatna. Ha nem tartjuk reálisnak nyáron Cholot akkor viszont egy normális nevet kell hozni a felsoroltak Blanc nem tudom, hogy mit tudna itt alkotni, Bielsa nem ide való szerintem, AVB-ben látnék a legtöbb lehetőséget talán. De szerintem nyáron tényleg el lehet hozni Cholot, így ez most a jó út, Pioli meg hátha behoz minket valahogy a dobogóra.
- internaZIOnaLe
- Hozzászólások: 1752
- Csatlakozott: 2010.04.09. 19:05
- Tartózkodási hely: Debrecen
Re: A stábról (Elnök, edző, vezetőség, stb)
Egy kérdés... ha Pioli olyan jó edző hogy leülhet a kispadunkra, a Lazio miért küldte el? Elküldte egyáltalán? Valaki tudna róla írni egy kis szösszenetet milyen emberke is ő? Néztem róla videót a neten, az alapján csípték őt a sasok játékosai!
- Baggio85
- Hozzászólások: 2954
- Csatlakozott: 2010.04.09. 16:40
Re: A stábról (Elnök, edző, vezetőség, stb)
'97 óta vagyok Inter szurkoló. Emlékszem, akkor még nemhogy sportcsatornák, de még internet sem volt. Minden hétvégén vasárnap, úgy kb. éjfél előtt 10 perccel az akkor induló tv2-n volt egy kb. 20 perces összefoglaló az olasz bajnokságból, amiben kb. jutott egy 3 perc az Interre, nyilván attól is függően, hogy milyen meccset játszottak. Alig vártam mindig, hogy kezdődjön, pedig akkor még bőven suliba kellett menni másnap, és elég fáradt is voltam már akkorra. De nem érdekelt, csak az, hogy abban a 3 percben, legalább egy héten 1x láthatom az Inter-t. Ronaldostul, Zanettistől, Vieristől, Recobástul és persze Baggiostul...!
... és azóta is, volt sok sz*r meccs, csalódások, de 5 perc múlva azt néztem már, hogy mikor van a következő meccs, hogyan kapaszkodhatnánk feljebb a tabellán stb. Mennyi mindent jelentett egy-egy jó meccs, nagy győzelem a következő napokban, hétköznapi dolgokhoz is máshogy állt hozzá az ember.
Ma eljutottam oda, hogy NEM ÉRDEKEL!!! Ezt szeretném megköszönni azoknak, akik eljuttattak engem és főleg az INTER-t idáig. Kiábrándító azt olvasni pl., hogy Pioli lesz az edző, mert Ausilio őt favorizálja. KI AZ A PIERO AUSILIO, hogy neki ekkora szava van egy Inter-nél??? HOL JÁTSZOTT, MILYEN EREDMÉNYEKET ÉRT EL, VOLT EDZŐ, NYERT VALAHOL VALAMIT???
De mind1 is, ha Zhang, vagy Thohir választ edzőt, akkor ugyanott vagyunk... Ráadásul, ha csak ez lenne a legnagyobb probléma... Én innen segíteni nem tudok ezen, talán szerencsét hozok, ha pár hónap most kimarad!
FORZA INTER!!!
ui.: Részvétem Thohirnak!

Szabr91
- Hozzászólások: 377
- Csatlakozott: 2015.08.06. 09:23
Re: A stábról (Elnök, edző, vezetőség, stb)
Benítez, Leonardo, Gasperini, Ranieri, Stramaccioni, Mazzarri, Mancini, de Boer, Pioli. Végre csak eljutunk egy normális opcióhoz.
- interfan
- Hozzászólások: 32371
- Csatlakozott: 2010.08.29. 14:28
Re: A stábról (Elnök, edző, vezetőség, stb)
Eszméletlen rossz körülményekről számoltak be Appianoból, az edző és a játékosok közt.
A hírek szerint az összes játékos, egytől egyik De Boer távozását követelte.
Mindenki az egész keret, sőt Zanettiek is De Boer fals, és amatőr módszereit krititzálta.
Állítólag teljes depresszió uralkodott el a csapaton, és ezt a mentalitást De Boer ragasztotta rájuk.
De Boer lemondóan, csendben, és beszéd nélkül végezte a dolgát végig az edzések alatt, és ezt mindenki kifogásolta.
Nem volt hajlandó egy játékossal sem beszélni külön, ráadásul csak a sajtó előtt probált olaszul beszélni, az öltözőbe az angol volt a nyelv.
Zanettiek egyetlen egy tanácsát sem volt hajlandó megfogadni, hiába akarták segítőként mellétenni Baresit.
Valamint az összes tanácsot, ami segített volna a beileszkedésben, mélységesen elutasított.
Mondván ő a saját módszerei szerint dolgozik.
Mindenki beképzeltnek, és elbizakodotnak tartotta emiatt De Boert.
Az eddig szerencsére nem szivárgott ki, hogy probléma volt a Handa, Icardi, D'Ambro, Rano sor és De Boer között. Viszont a tegnapi edzésen ez a probléma még komolyabb szintre lépett, ez a négyes az edzést félbehagyva vonult le a pályáról.
Végül a Gazzetta összeszedte mely játékosok és De Boer közt volt probléma:
Handa, D'Ambro, Miranda, Ranocchia, Mario, Kondogbia, Brozovic, Banega, Perisic, Candreva, Barbosa, Jovetic, Eder, Biabiany, Icardi.
Megy a szardobálás sajnos ezerrel ami nem szép, egyáltalán nem szép.
Viszont az hogy gyakorlatilag az egész keretnek baja volt De Boerral, az mindent elmond.

- DaNi
- Hozzászólások: 789
- Csatlakozott: 2010.04.19. 14:41
- Tartózkodási hely: Miskolc
Re: A stábról (Elnök, edző, vezetőség, stb)
internaZIOnaLe írta:Egy kérdés... ha Pioli olyan jó edző hogy leülhet a kispadunkra, a Lazio miért küldte el? Elküldte egyáltalán? Valaki tudna róla írni egy kis szösszenetet milyen emberke is ő? Néztem róla videót a neten, az alapján csípték őt a sasok játékosai!
Felbontották vele a szerződést miután kiesett az európa ligából a Sparta Praha ellen és hazai pályán kikapott a Romától 4-1 re.
- Mazzola
- Hozzászólások: 426
- Csatlakozott: 2010.04.09. 18:26
Re: A stábról (Elnök, edző, vezetőség, stb)
Szabr91 írta:Benítez, Leonardo, Gasperini, Ranieri, Stramaccioni, Mazzarri, Mancini, de Boer, Pioli. Végre csak eljutunk egy normális opcióhoz.
Ameddig Pioli kinevezése nem fix én komolyan bepróbálkoznék Mihajlovic-nál. Tudom,hogy élő szerződése van a Torinoval, de szerintem van az a pénz (talán nem is kellene olyan sok hozzá
Mi a véleményetek erről ??
- mike
- Hozzászólások: 8581
- Csatlakozott: 2010.04.20. 22:44
- Tartózkodási hely: Békéscsaba
Re: A stábról (Elnök, edző, vezetőség, stb)
internaZIOnaLe írta:Egy kérdés... ha Pioli olyan jó edző hogy leülhet a kispadunkra, a Lazio miért küldte el? Elküldte egyáltalán? Valaki tudna róla írni egy kis szösszenetet milyen emberke is ő? Néztem róla videót a neten, az alapján csípték őt a sasok játékosai!
Az elvesztett római derby után küldték el, azt elbukni ott főbenjáró bűn.
De előtte dobogóra vitte őket, nem csoda hogy szerették a nem túl mérsékelt ultrák is : )
Nálam sosem került volna képbe, de ha ennyire gáz van az öltözőben és De Boer már nem tud rendet rakni, muszáj lépni. Még ha ez azt is sugallhatja hogy a játékosok bármit megtehetnek.
Talán még jól is elsülhet, mert sokak száméra rendszeridegen volt De Boer taktikája, talán Kondog, Brozo, Jovetic, Murillo is jobban tud alkalmazkodni egy olaszosabb focihoz. Legalább annyira hogy eladhassuk őket normális áron.
Várom a híreket, viszont Mancini és De Boer érkezésénél is nagyon optimista voltam.
Most már csak egyedül Simeone tudna a igazán lázba hozni
Mazzola: nem hiszem hogy Mihajlovic asszisztálna Cholo érkezéséhez, talán Piolinál jobb megoldás lenne, viszont ő Mancini haverja és lehet olyanra nincs most szükségünk
- Wesley10
- Hozzászólások: 447
- Csatlakozott: 2010.05.24. 19:19
- Tartózkodási hely: Sellye
Re: A stábról (Elnök, edző, vezetőség, stb)
Remélem ha lezajlik az edzőváltás,a játékosoknak is elmondják,hogy ez az utolsó lehetőségük,aki nem teljesít azt nyáron eladjuk a picsába.Azért ez az állapot sem normális,hogy a játékosok lázadoznak,nekik semmi és senki sem megfelelő.
- interfan
- Hozzászólások: 32371
- Csatlakozott: 2010.08.29. 14:28
Re: A stábról (Elnök, edző, vezetőség, stb)
Pioli az elmúlt 6 évben dolgozott a Lazio, Bologna, Palermo, Chievo sornál.
Csak a bajnokikat figyelembe véve leírnám az eredményeit.
- 2015/16 Lazio:
31 meccs, 11 győzelem, 9 döntetelen, 11 veresség
Kirúgva szezonközben.
- 2014/15 Lazio:
38 meccs, 21 győzelem, 6 döntetlen, 11 veresség
- 2013/14 Bologna:
18 meccs, 3 győzelem, 6 döntetlen, 9 veresség
Kirúgva szezonközben.
- 2012/13 Bologna:
38 meccs, 11 győzelem, 11 döntetlen, 16 veresség
- 2011/12 Palermo-Bologna:
Palermo: 0 meccs, kirúgva augusztus végén
Bologna: 33 meccs, 13 győzelem, 11 döntetlen, 9 veresség
- 2010/11 Chievo:
38 meccs, 11 győzelem, 13 döntetetlen, 14 veresség
Csak a bajnokikat figyelembe véve leírnám az eredményeit.
- 2015/16 Lazio:
31 meccs, 11 győzelem, 9 döntetelen, 11 veresség
Kirúgva szezonközben.
- 2014/15 Lazio:
38 meccs, 21 győzelem, 6 döntetlen, 11 veresség
- 2013/14 Bologna:
18 meccs, 3 győzelem, 6 döntetlen, 9 veresség
Kirúgva szezonközben.
- 2012/13 Bologna:
38 meccs, 11 győzelem, 11 döntetlen, 16 veresség
- 2011/12 Palermo-Bologna:
Palermo: 0 meccs, kirúgva augusztus végén
Bologna: 33 meccs, 13 győzelem, 11 döntetlen, 9 veresség
- 2010/11 Chievo:
38 meccs, 11 győzelem, 13 döntetetlen, 14 veresség
- interfan
- Hozzászólások: 32371
- Csatlakozott: 2010.08.29. 14:28
Re: A stábról (Elnök, edző, vezetőség, stb)
De Boer közben megérkezett Appianoban, minden bizonnyal életében utoljára.
Zhang hamarosan közli vele a menesztését, utana pedig összeszedi dolgait és végleg távozik a csapattól.

R9.
- Hozzászólások: 6409
- Csatlakozott: 2010.04.09. 16:25
- Tartózkodási hely: Bp
Re: A stábról (Elnök, edző, vezetőség, stb)
Már csak azt várom mikor Kínában beüt a válság - mert befog - és eladják gyorsan a klubot 
- interjani
- Hozzászólások: 53
- Csatlakozott: 2010.04.28. 18:21
Re: A stábról (Elnök, edző, vezetőség, stb)
interfan írta:Pioli az elmúlt 6 évben dolgozott a Lazio, Bologna, Palermo, Chievo sornál.
Csak a bajnokikat figyelembe véve leírnám az eredményeit.
- 2015/16 Lazio:
31 meccs, 11 győzelem, 9 döntetelen, 11 veresség
Kirúgva szezonközben.
- 2014/15 Lazio:
38 meccs, 21 győzelem, 6 döntetlen, 11 veresség
- 2013/14 Bologna:
18 meccs, 3 győzelem, 6 döntetlen, 9 veresség
Kirúgva szezonközben.
- 2012/13 Bologna:
38 meccs, 11 győzelem, 11 döntetlen, 16 veresség
- 2011/12 Palermo-Bologna:
Palermo: 0 meccs, kirúgva augusztus végén
Bologna: 33 meccs, 13 győzelem, 11 döntetlen, 9 veresség
- 2010/11 Chievo:
38 meccs, 11 győzelem, 13 döntetetlen, 14 veresség
Ez nem valami bíztató.Eljutottam arra a szintre hogy nem érdekel ez az egész..Kabaré ami megy!
- alwin91
- Hozzászólások: 4661
- Csatlakozott: 2010.06.13. 00:35
Re: A stábról (Elnök, edző, vezetőség, stb)
interjani írta:interfan írta:Pioli az elmúlt 6 évben dolgozott a Lazio, Bologna, Palermo, Chievo sornál.
Csak a bajnokikat figyelembe véve leírnám az eredményeit.
- 2015/16 Lazio:
31 meccs, 11 győzelem, 9 döntetelen, 11 veresség
Kirúgva szezonközben.
- 2014/15 Lazio:
38 meccs, 21 győzelem, 6 döntetlen, 11 veresség
- 2013/14 Bologna:
18 meccs, 3 győzelem, 6 döntetlen, 9 veresség
Kirúgva szezonközben.
- 2012/13 Bologna:
38 meccs, 11 győzelem, 11 döntetlen, 16 veresség
- 2011/12 Palermo-Bologna:
Palermo: 0 meccs, kirúgva augusztus végén
Bologna: 33 meccs, 13 győzelem, 11 döntetlen, 9 veresség
- 2010/11 Chievo:
38 meccs, 11 győzelem, 13 döntetetlen, 14 veresség
Ez nem valami bíztató.Eljutottam arra a szintre hogy nem érdekel ez az egész..Kabaré ami megy!
A 2014-15-ös Lazio az jó volt és az neki volt köszönhető. Nyáron semmi erősítést nem eszközöltek, BL csoportkör azért nem is jött össze nekik. A helyzet a Lazionál sem egyszerű vezetői szinten.
Ezen jót röhögtem:
- 2011/12 Palermo-Bologna:
Palermo: 0 meccs, kirúgva augusztus végén - just Zamparini things
- bodimiki7
- Hozzászólások: 586
- Csatlakozott: 2010.04.09. 18:08
- Tartózkodási hely: Budapest
Re: A stábról (Elnök, edző, vezetőség, stb)
interfan írta:Eszméletlen rossz körülményekről számoltak be Appianoból, az edző és a játékosok közt.
A hírek szerint az összes játékos, egytől egyik De Boer távozását követelte.
Mindenki az egész keret, sőt Zanettiek is De Boer fals, és amatőr módszereit krititzálta.
Állítólag teljes depresszió uralkodott el a csapaton, és ezt a mentalitást De Boer ragasztotta rájuk.
De Boer lemondóan, csendben, és beszéd nélkül végezte a dolgát végig az edzések alatt, és ezt mindenki kifogásolta.
Nem volt hajlandó egy játékossal sem beszélni külön, ráadásul csak a sajtó előtt probált olaszul beszélni, az öltözőbe az angol volt a nyelv.
Zanettiek egyetlen egy tanácsát sem volt hajlandó megfogadni, hiába akarták segítőként mellétenni Baresit.
Valamint az összes tanácsot, ami segített volna a beileszkedésben, mélységesen elutasított.
Mondván ő a saját módszerei szerint dolgozik.
Mindenki beképzeltnek, és elbizakodotnak tartotta emiatt De Boert.
Az eddig szerencsére nem szivárgott ki, hogy probléma volt a Handa, Icardi, D'Ambro, Rano sor és De Boer között. Viszont a tegnapi edzésen ez a probléma még komolyabb szintre lépett, ez a négyes az edzést félbehagyva vonult le a pályáról.
Végül a Gazzetta összeszedte mely játékosok és De Boer közt volt probléma:
Handa, D'Ambro, Miranda, Ranocchia, Mario, Kondogbia, Brozovic, Banega, Perisic, Candreva, Barbosa, Jovetic, Eder, Biabiany, Icardi.
Megy a szardobálás sajnos ezerrel ami nem szép, egyáltalán nem szép.
Viszont az hogy gyakorlatilag az egész keretnek baja volt De Boerral, az mindent elmond.
Jólvan akkor csak sikerült most a játékosokat szentnek beállítani de Boerrel szemben. Kicsit érdekes, hogy ha saját elgondolásai szerint meg valaki akkor megbukik, mert "nem tud alkalmazkodni a közeghez" ha meg valaki minden segítséget kvázi szó nélkül elfogad, akkor az meg báb. Köztes megoldás nincs.
Érdekes ez a sok mindenkivel problémája volt rész is amúgy. Hogy lehet egy csapatnál, hogy ennyi játékosnak lesz valami baja az edzővel vagy fordítva, de komolyan? Vannak ilyen romantikus gondolataim, hogy ha valaki renitens akkor a közeg vagy "betöri" vagy kiveti magából, nem az, hogy a számkivetett mellé áll a csapat, ez micsoda? Ráadásul fizetésért?
Mert erről a mentalitásról most hirtelen a BL győztes csapat jut eszembe, hogy nekik az a "Mou filosofi" nagyon nagyon ment és a csapat megtalálta hangját, majd jön a vele 180°-os fordulat Benítezzel és azoknak az idősödő játékosoknak nem ment ez az új felállás, ez rendben is van és látok benne realitást, de ezt is elítélem. Egy csapatot két módszerrel nem lehet csúcsra járatni, vagy csak nagyon ritkán. Ugyanakkor ezek a játékosok akik most szeretett csapatunk keretét alkotják, semmit, de semmi feljegyezhetőt nem nyertek és nem is a világ legjobbjai, ennek ellenére nem követik az edző elképzeléseit, mert hát nekik ne mondja már meg senki. Most a híreket olvasva kicsit ilyen érzésem van, ami nonszensz.
Szóval jöjjön egy haver és szárnyaljunk 4 meccsig!
Nagyon reménykedem, hogy nyáron jön Simeone és októberre megbukik!
Szerk.: Egyáltalán milyen az a közeg, ahol úgy kell dolgozni, hogy meccsről meccsre bizonytalanság van az edzőnek? Hogy bármelyik hétben leválthatnak, ha kikapsz, ez is egy nagyon nagyon rossz vicc! Megoldást nem mi fogunk Magyarországról találni, de remélem odáig fajulnak majd a dolgok, hogy az aki idehozza most Piolit, akinek akkor tovább kell vinni a BL hely lehetőséget és ha ezt nem éri el, akkor az is felelősségre lesz vonva, aki annyira pártfogója volt a "vezetésben". Persze most a felelőségre vonva kifejezés leírása után fel is ébredtem
- mike
- Hozzászólások: 8581
- Csatlakozott: 2010.04.20. 22:44
- Tartózkodási hely: Békéscsaba
Re: A stábról (Elnök, edző, vezetőség, stb)
Wesley10 írta:Remélem ha lezajlik az edzőváltás,a játékosoknak is elmondják,hogy ez az utolsó lehetőségük,aki nem teljesít azt nyáron eladjuk a picsába.Azért ez az állapot sem normális,hogy a játékosok lázadoznak,nekik semmi és senki sem megfelelő.
Nagyon jó lenne tudni mi a fene van, mert túl sok ilyen játékos van, aki lázadozik.
Remélem tényleg csak De Boer személye volt a gond, és az új tréner el tudja fogadtatni magát, el kéne érni hogy mindenki tűzben legyen, és motivált is.
El kéne hogy fogadják, de közben keménynek is kell lennie ebben a helyzetben, hát nem irigylem az illetőt.
Piszok nehéz lesz tekintve hogy millió támadónk van és védő meg kp alig.
Télen mennyiséget kell cserélni minőségre.
-
lisznyai
- Hozzászólások: 138
- Csatlakozott: 2015.01.02. 23:28
Re: A stábról (Elnök, edző, vezetőség, stb)
Pioli è candidato "forte" ma non esclude ancora del tutto Guidolin o gli stranieri.
Al 90% Vecchi in panchina pure col Crotone. (01, Nov, 11:29)
KB: Pioli a legesélyesebb <jelölt>, de Guidolin vagy külföldi <edző> <érkezése sem > sem zárható ki. 90%-os <esély>, hogy a Crotone ellen Vecchi ül a padon.

- tomika431
- Hozzászólások: 1069
- Csatlakozott: 2010.05.26. 15:02
Re: A stábról (Elnök, edző, vezetőség, stb)
Bielsa remélem nem jön.Ha igen akkor a dél amerikai vonalat fogja jobban erőltetni ami ismét csak fokozná a bajt.Megértem Zanettit hogy győzködte mert honfitársa de akkor is nem kell ide újabb edzőbuktatás.
-
lisznyai
- Hozzászólások: 138
- Csatlakozott: 2015.01.02. 23:28
Re: A stábról (Elnök, edző, vezetőség, stb)
Vecchi megérkezett Appianoba. Pioli pedig visszatért már tegnap Olaszországba. (nyaralni volt az USA-ban.)
Elég egyértelműnek látszik a helyzet.
Elég egyértelműnek látszik a helyzet.
- zsizsi14
- Hozzászólások: 495
- Csatlakozott: 2010.04.10. 13:14
Re: A stábról (Elnök, edző, vezetőség, stb)
Minek nevezünk ki bárkit is? Úgyis az lesz, amit a játékosok akarnak...
- interfan
- Hozzászólások: 32371
- Csatlakozott: 2010.08.29. 14:28
Re: A stábról (Elnök, edző, vezetőség, stb)
Én örülnek ha nem Pioli érkezne, de ez már szinte eldőlt.
- alwin91
- Hozzászólások: 4661
- Csatlakozott: 2010.06.13. 00:35
Re: A stábról (Elnök, edző, vezetőség, stb)
interfan írta:Én örülnek ha nem Pioli érkezne, de ez már szinte eldőlt.
Nekem úgy rémlik amúgy, hogy Ő is irányító nélküli játékot játszat.