interfan írta:
Bármikor aláírnám a Bielsa, Capello, Hiddink sort, de ők nem fognak jönni.
Viszont Marcelino hát nem tudom, ő még talán nagyobb kockázat mint Pioli.
Teljesen egyetértek Capello és Hiddink kettős nálam is favorit lenne, Bielsa már túl kockázatos.
Nagyon aktív volt a fórum a hétvégén, nem is tudom mikor volt utoljára ennyire (pedig már ősidők óta követlek titeket még a költözés előtt is itt lógtam) Örülök, hogy ennyi véleményt olvashattam. Köszönöm az új információkat interfannak, lisznyainak illetve a többieknek is akik még írtak.
Elolvasva a hosszú hétvége hozzászólásait én is összefoglalom a személyes véleményemet:
1.Simeone: nyáron több kisebb-nagyobb lap írta, hogy van szóbeli megállapodás Simeonéval. Miért jönne ő ide? Mert ízig-vérig Interes, és bármennyire reménytelennek tűnik a helyzet, van rá esély, hogy ebből kimásszunk, és aki kiment minket az igazi hőssé válik. Az anyagi háttér jelek szerint adott, a játékos állomány javul (pl. transfermarkt szerint is dobogón kellene lennünk), a vezetőségi szinten pedig biztos vagyok benne, hogy ez az idióta helyzetre is hamarosan megoldás születik egy kinevezett olaszországi vezető személyében. Az elméletnek pedig több pontja is stimmel. A kínai lassú hatalomátvétel után, hiába jött a nagy pénz, nem akarták Mancinit elküldeni csak mikor már nagyon muszáj volt. Anno is az alapot ő rakta le Mounak úgy gondolták erre az évre még jó lesz. Viszont ha nincs mögötte csapat úgy nem lehet. De Boert állítólag Thohiriék gondolták ki, napokban olvastam is valahol, hogy vállalják a felelősséget miatta, most nem fognak ajánlani senkit. De Boert sem hosszú időre szerződtették ráadásul záradékkal, hogy 1,5 millióval bármikor kirúgható. Most is rövid időre keresünk valakit, aki vészmegoldásként funkcionál (Blanc teljes hatalmat szeretne, saját csapatot építeni ezért nem esélyes már szerintem) ehhez hozzájön Cholo nyiltakozatai és szerződésrövidítése is... Lehet belemagyarázom, lehet hülyeség az egész, de hinni akarok benne.
2.De Boer: én úgy vagyok vele, hogy ha van javulás, ha minden lehetőség adott, akkor adjunk időt, de ha teljesen reménytelen a helyzet akkor váltani kell. Az aktuális helyezésünk változhat, de ha valóban ennyi ember De Boer ellen volt, akkor itt nem sok lehetőség van. Interfan forrásai szerint gyakorlatilag az egész csapat De Boer ellen volt. A holland, mint már írtam az Ajaxnál a tiniket edzette saját hazájában, mivel meg volt a támogatása, ismerte a holland ligát, a barca-iskola rejtelmeit is magáévá tette anno sikeres volt. De ez más kávéház. Sokaknak tetszett, hogy keménykezű, de ez itt nem megy, ezek nem holland 20 évesek akiket még lehet könnyen nevelni. Nekik az volt a kiugrási lehetőség, a mindenük. Sajnos nekik rengeteg a zsoldosunk és sajnos jelenleg focistaként nem a legnagyobb lehetőség Inter színekben focizni... Vannak neveink, akikre lehet építkezni, most őket tegyük ki, mert a hollanddal nem jöttek ki. Mi garancia van, hogy a holland elképzelése be fog jönni Olaszországban is. Nem kezelte jól a médiát, nem kezelte jól a játékosokat. Fiatal még ebből biztos tanulni fog és hallani fogunk még róla, de őszintén én sem szeretném, ha szinte a komplett keret távozna egy ember miatt, aki lehet itt be sem válna. De szorítok neki, mint minden olyan volt edzőnknek akik itt voltak és nem köpködve távoztak (mint Gasp).
3.Edző-kérdés: volt szó róla, hogy milyen gyengén tudunk játékosokat igazolni, edzőt sem tudunk. A pincér óta nem volt sztáredzőnk és látszik, hogy azóta csak Ranieri ért el sikert, semelyik másiki volt edzőnk nem. Néhány embernél úgy érzem, hogy ránéz az utóbbi időben itt edzősködő névsorra és elszörnyülködik, hogy milyen hosszú, és na akkor az aktuális edző maradjon, nehogy már hosszabb legyen. A keret sem volt alkalmas a győzelmekhez, de az edzők sem, sőt látszik a legtöbben túl sok időt kaptak itt, hiszen azóta sem mutattak semmit az edzői kvalitásukból. Sok név van a kalapban, Mazzola kolléga Mihajlovic ötlete sem rossz, sokat javult az utóbbi időben, de a milános kitérése nem kicsit problémás, és mivel elméletben nem keresünk hosszú távra félév miatt nem dobná oda a Torinot, és többre pedig szerintem van nála több jobb edző. Festa kolléga Sousa ötlete nem rossz, őt erősebbek érzem a szerbnél, a Fiorentina szétesőben, ott még nagyobbak a bajok, mint nálunk, tavaly ehhez képest egész jól vitézkedik. Amennyiben rövid távra keresünk valakit sajnos Pioli tűnik a járható útnak (Capello, Hiddink és Van Gaal nem jönne).
4.Játékosok: nekem azzal nincs semmi bajom, aki nem bomlaszt, hajt, csak nincs jóban az edzővel. Ha nem egyeznek, nem egyeznek...nem ítélem el Mirandát vagy Édert, mert pályán legalább hajtottak. Akik belsőleg bomlasztottak, láthatóan szándékosan játszottak bénán őket kell majd kidobni, szép csöndben a télen. Ez is egy munkahely, ha nem tetszik a főnök, akkor azt jelzik, sajnos elég speciális a helyzet mivel rengeteget keresnek és sajnos ha sztrájkolnak nem csak a cég szív hanem itt jelen esetben a klub szurkolói is. Nagy kluboknál előfordul, hogy nem jönnek ki az edzővel, ott a Real vagy a Chelsea is, ahol már gyakrabban van edző buktatás, mint karácsony. Nem ez a követendő példa, de előbbi esetében még a nagy ikont is kirakták Casillast a buktatás után. A Chelsea esetében is hír volt, hogy Fabregast is el fogják adni akár 10 kiló krumpliért... Ha a szlávok kezdték, már pedig feltűnő, hogy Perisic nem játszott az utóbbi időben, akkor őket kell majd továbbadni, de mindenkit nem rúghattunk ki. Most az lett mondva, hogy a hollandnak nem volt elég ideje, januárba kicseréljük a fél csapatot után meg azért nem ment volna, mert túl sok az új játékos idő kell nekik... Edző ment, most kell ügyesen cselekedni és télen a hangembereket kirakni, amúgy is túl sokan vagyunk.
5.Vezetőség: valamiért baromi lassan megy végbe a hatalomátvétel. Thohir rendkívül gyorsan rakta be az embereit a pozícióba, de a kínaiaknál ez sokkal lassabban megy. alapból a nyári mercato egyik hibája volt, hogy túl sokan vagyunk, amiért a kínai piac időközbeli zárása miatt volt állítólag. Télen hátha ez megoldódik. Azt hogy kis főnök van és sok a különböző vélemény az jelen esetben mindegy. Teljesen mindegy mint mond Moratti, Auselio, Thohir vagy Zanetti. Lehet mindenki más véleményen, a kínaiak döntenek, övéké a többségi tulajdon. Nem az van, hogy a tulajdonrész egyenlő részben szét van osztva, és többségi döntés. Annyi látszik, hogy a kínaik jelenleg keresik ki lesz a fő fejes: Auselio, Gardini, Zanetti vagy Kia, esetleg más? Ha ez kialakul minden gyorsabban fog menni.
Én örök optimista vagyok, én is ahogy Baggio kolléga is anno még a tv2-n vasárnap éjszaka néztem mi volt az aktuális hétvégén, teletexten néztem számolgattam a tabellát, hogy vajon hogy is állunk, Focivilág újságot olvasgattam. Sok idő telt el, voltak mélypontok, most is éppen benne vagyunk egyben, de látom, hogy van remény, csak türelmesnek kell lenni, csak ugye már nagyon fogytán vagyunk... Forza Inter!
