Átigazolási pletykák (Calcio mercato)
Moderátorok: internaZIOnaLe, Interiscoming
- Baggio85
- Hozzászólások: 2991
- Csatlakozott: 2010.04.09. 16:40
Re: Átigazolási pletykák (Calcio mercato)
Az a baj, hogy jelen helyzetben sajnos abszolút nem tudjuk, hogy kinek, mi a terve, elképzelése.
Mit akarnak Zhangék: várnak a csodára, addig meg valahogy, ahogyan már említette valaki, "lélegeztetőn" tartják a csapatot? Vagy el akarják adni? De mikor? Mennyiért? Ha télen nem adták annyiért, amennyiért, akkor most már biztos csak kevesebbért fogják tudni. És egyébként is: ki venné meg a klubot most, viszonylag rövid időn belül?
Szerintem Marotta maradása is ezektől a kérdésekre adott válaszoktól fog függeni. Ő sem fog maradni, ha itt hosszú távon a vegetálás a cél. Ráadásul ez a Lukaku ügy nála elég rendesen kiverte a biztosítékot gondolom. Mert nem az a baj, hogy valaki elmegy, de ha nem az a cél, hogy megfelelően helyettesítsük, akkor Marotta joggal gondolhatja, hogy rá nem igazán van itt szükség.
Félek, hogy a lényeges kérdésekre nem mostanában fogunk választ kapni és attól is, hogy nehogy késő legyen már, amikor igen.
Ilyen szempontból teljesen felesleges azon elmélkedni, hogy miért Dzeko jön. Egészen egyszerűen azért, mert jelenleg rá van pénzünk.

- interfan
- Hozzászólások: 32669
- Csatlakozott: 2010.08.29. 14:28
Re: Átigazolási pletykák (Calcio mercato)
Par hete irtam, szerintem vilagos a tulaj gondolkozasa.Baggio85 írta: ↑2021.08.11. 11:52 Az a baj, hogy jelen helyzetben sajnos abszolút nem tudjuk, hogy kinek, mi a terve, elképzelése.
Mit akarnak Zhangék: várnak a csodára, addig meg valahogy, ahogyan már említette valaki, "lélegeztetőn" tartják a csapatot? Vagy el akarják adni? De mikor? Mennyiért? Ha télen nem adták annyiért, amennyiért, akkor most már biztos csak kevesebbért fogják tudni. És egyébként is: ki venné meg a klubot most, viszonylag rövid időn belül?
Szerintem Marotta maradása is ezektől a kérdésekre adott válaszoktól fog függeni. Ő sem fog maradni, ha itt hosszú távon a vegetálás a cél. Ráadásul ez a Lukaku ügy nála elég rendesen kiverte a biztosítékot gondolom. Mert nem az a baj, hogy valaki elmegy, de ha nem az a cél, hogy megfelelően helyettesítsük, akkor Marotta joggal gondolhatja, hogy rá nem igazán van itt szükség.
Félek, hogy a lényeges kérdésekre nem mostanában fogunk választ kapni és attól is, hogy nehogy késő legyen már, amikor igen.
Ilyen szempontból teljesen felesleges azon elmélkedni, hogy miért Dzeko jön. Egészen egyszerűen azért, mert jelenleg rá van pénzünk.
Egyertelmu amugy a Kinaiak gondolkozasa.
Ok 1 darab eurot sem kapnak mar a klubert, mivel az Inter adossaga nagyobb mint az erteke.
Magyarul barki vihet minket, aki atvallalja a hitel visszafizeteset.
Mivel a hitel merteke annyira nagy, ezt probaljak csokkenteni, mert ekkora adossagal rendelkezo klubot nem fog atvenni egyetlen egy befektesi csoport.
Jelenleg hogy a klub "erteke" mennyi, az senkit nem erdekel.
Az adossag es a hitel merteke mekkora, na az a donto.
Maga Zhang mondta el, a gazdasagi hattert kell stabilizalni es rendbe hozni, kulonben senki nem akarja majd megvenni az Intert.
Dzeko kozben mar Milanoban...
-
segogabor
- Hozzászólások: 435
- Csatlakozott: 2010.04.09. 22:31
- Tartózkodási hely: Győr
Re: Átigazolási pletykák (Calcio mercato)
Sajnos nem tévesztette el.Megérkezett a rutinos gólvágónk Milánóba. Eközbe egyidőben a Conte család otthonában , Antonio magához nyúl
Egy szimpatikus Moisse Kean (menedzsere Raiola) , vagy esetleg ultra középszer Correa az ékpár kérdéses már csak.
Jobb szélre Durmi érkezése esélyes (szintén Raiola a menedzsere) ,így szegény Nandez megszívja valószínű , rá már nem fussa.
- Baggio85
- Hozzászólások: 2991
- Csatlakozott: 2010.04.09. 16:40
Re: Átigazolási pletykák (Calcio mercato)
Azt nem mondom, hogy annyi szurkoló várta a reptéren, mint tegnap Messit.interfan írta: ↑2021.08.11. 11:59Dzeko kozben mar Milanoban...Baggio85 írta: ↑2021.08.11. 11:52 Az a baj, hogy jelen helyzetben sajnos abszolút nem tudjuk, hogy kinek, mi a terve, elképzelése.
Mit akarnak Zhangék: várnak a csodára, addig meg valahogy, ahogyan már említette valaki, "lélegeztetőn" tartják a csapatot? Vagy el akarják adni? De mikor? Mennyiért? Ha télen nem adták annyiért, amennyiért, akkor most már biztos csak kevesebbért fogják tudni. És egyébként is: ki venné meg a klubot most, viszonylag rövid időn belül?
Szerintem Marotta maradása is ezektől a kérdésekre adott válaszoktól fog függeni. Ő sem fog maradni, ha itt hosszú távon a vegetálás a cél. Ráadásul ez a Lukaku ügy nála elég rendesen kiverte a biztosítékot gondolom. Mert nem az a baj, hogy valaki elmegy, de ha nem az a cél, hogy megfelelően helyettesítsük, akkor Marotta joggal gondolhatja, hogy rá nem igazán van itt szükség.
Félek, hogy a lényeges kérdésekre nem mostanában fogunk választ kapni és attól is, hogy nehogy késő legyen már, amikor igen.
Ilyen szempontból teljesen felesleges azon elmélkedni, hogy miért Dzeko jön. Egészen egyszerűen azért, mert jelenleg rá van pénzünk.
- mike
- Hozzászólások: 8593
- Csatlakozott: 2010.04.20. 22:44
- Tartózkodási hely: Békéscsaba
- interfan
- Hozzászólások: 32669
- Csatlakozott: 2010.08.29. 14:28
-
chester0921
- Hozzászólások: 148
- Csatlakozott: 2010.04.11. 15:24
Re: Átigazolási pletykák (Calcio mercato)
Attól félek, hogy ha a Dzeko-Correa páros érkezik, akkor ketten max. 15 gólt tudnak majd összehozni. Én inkább elhoznám Belottit vagy Zapatat. Ha Lautaro nem tud szintet lépni, és nem tud mit kezdeni pszichésen azzal, hogy ő lett az első számú gólvágónk, akkor sokkal kevesebb pontot tudunk majd szerezni. Mindazonáltal nagyon várom már a szezont, remélem hogy Inzaghi kreatív focit fog játszatni a csapattal.
-
Francesco
- Hozzászólások: 2178
- Csatlakozott: 2010.04.10. 11:18
Re: Átigazolási pletykák (Calcio mercato)
Srácok, ne így álljunk már hozzá. Tudunk mit csinálni? Tudunk jobb csatárt hozni? Ha tudnánk akkor hoznánk. Azért nem úgy működik az átigazolási piac, hogy rámutatunk valakire és megvesszük lsd. Bellotti. Nekem jó előérzetem van Dzeko kapcsán. Azért nem egy nyeretlen kétéves játékos jön, aki hírből sem ismeri a góllövés fortélyát. Azt meg látjuk, hogy Olaszországban csatárposzton a harminc pluszosok is tudnak verni jó pár gólt. Ez a srác a City felemelkedését végigélte, majd a Roma legmeghatározóbb játékosa volt. Oké kicsit idősebb már, de ha nem sérül meg, akkor sok örömet okozhat nekünk. Lehet szidni, de ő egy klasszis játékos. Persze nem lőtt csak egy gólt tavasszal, de összesen 38 meccsen van 13 gólja és 5 gólpassza. Ha nem sérül meg, akkor ebben a rohadt gyenge Romában is eljutott volna összes meccsén 15-18 gólig.
Ha lesz benne bizonyítási vágy és elkerülik a sérülések, akkor sok szép pillanatot okozhat nekünk. Ki kell szolgálni, de erre ott az elég erős középpályánk, ha ők tudják labdával tömni, akkor be fogja verni a helyzeteit és karácsonyra azt is elfelejtjük, hogy ki az a Lukaku. (kis túlzással).
Én is várom a szezont és ha már így alakult, akkor drukkolok Dzeko-nak, hogy hozza ki magából a legtöbbet és legyen egy jó szezonja. Lesz mellette egy állítólag óriási potenciállal bíró Martinez, valamint egy Sanchez és egy Correa?. Meglepődnék, ha ilyen fizetéssel nem a kezdőbe jönne és figyeljétek meg jó is lesz ő ott. Sok sikert Dzeko!
Ha lesz benne bizonyítási vágy és elkerülik a sérülések, akkor sok szép pillanatot okozhat nekünk. Ki kell szolgálni, de erre ott az elég erős középpályánk, ha ők tudják labdával tömni, akkor be fogja verni a helyzeteit és karácsonyra azt is elfelejtjük, hogy ki az a Lukaku. (kis túlzással).
Én is várom a szezont és ha már így alakult, akkor drukkolok Dzeko-nak, hogy hozza ki magából a legtöbbet és legyen egy jó szezonja. Lesz mellette egy állítólag óriási potenciállal bíró Martinez, valamint egy Sanchez és egy Correa?. Meglepődnék, ha ilyen fizetéssel nem a kezdőbe jönne és figyeljétek meg jó is lesz ő ott. Sok sikert Dzeko!
- interfan
- Hozzászólások: 32669
- Csatlakozott: 2010.08.29. 14:28
Re: Átigazolási pletykák (Calcio mercato)
Majdnem 1000 perc alatt rugott egy azaz 1db golt 2021-ben a Seria A-ban,Francesco írta: ↑2021.08.11. 14:52 Srácok, ne így álljunk már hozzá. Tudunk mit csinálni? Tudunk jobb csatárt hozni? Ha tudnánk akkor hoznánk. Azért nem úgy működik az átigazolási piac, hogy rámutatunk valakire és megvesszük lsd. Bellotti. Nekem jó előérzetem van Dzeko kapcsán. Azért nem egy nyeretlen kétéves játékos jön, aki hírből sem ismeri a góllövés fortélyát. Azt meg látjuk, hogy Olaszországban csatárposzton a harminc pluszosok is tudnak verni jó pár gólt. Ez a srác a City felemelkedését végigélte, majd a Roma legmeghatározóbb játékosa volt. Oké kicsit idősebb már, de ha nem sérül meg, akkor sok örömet okozhat nekünk. Lehet szidni, de ő egy klasszis játékos. Persze nem lőtt csak egy gólt tavasszal, de összesen 38 meccsen van 13 gólja és 5 gólpassza. Ha nem sérül meg, akkor ebben a rohadt gyenge Romában is eljutott volna összes meccsén 15-18 gólig.
Ha lesz benne bizonyítási vágy és elkerülik a sérülések, akkor sok szép pillanatot okozhat nekünk. Ki kell szolgálni, de erre ott az elég erős középpályánk, ha ők tudják labdával tömni, akkor be fogja verni a helyzeteit és karácsonyra azt is elfelejtjük, hogy ki az a Lukaku. (kis túlzással).
Én is várom a szezont és ha már így alakult, akkor drukkolok Dzeko-nak, hogy hozza ki magából a legtöbbet és legyen egy jó szezonja. Lesz mellette egy állítólag óriási potenciállal bíró Martinez, valamint egy Sanchez és egy Correa?. Meglepődnék, ha ilyen fizetéssel nem a kezdőbe jönne és figyeljétek meg jó is lesz ő ott. Sok sikert Dzeko!
A sokak altal szidott Sanchezunk 600 perc alatt 5db golt.
Evi 12m kiadassal vicc es szanalom.
Barmibe lefogadom Satriano evi 200 ezer euros kiadassal is rugna 950 perc alatt 1 azaz 1db golt.
Nonszensz az egesz...
- CsaSzi9294
- Hozzászólások: 10004
- Csatlakozott: 2019.07.15. 18:08
Re: Átigazolási pletykák (Calcio mercato)
Egyet kell értsek. Értelmetlen az egész döntés, hogy ő egyáltalán ide igazol. 7-8 éve jó lett volna, de most, mikor kellene egy jó korban lévő gólerős csatár, a 35 éves Dzeko a megoldás.interfan írta: ↑2021.08.11. 14:58Majdnem 1000 perc alatt rugott egy azaz 1db golt 2021-ben a Seria A-ban,Francesco írta: ↑2021.08.11. 14:52 Srácok, ne így álljunk már hozzá. Tudunk mit csinálni? Tudunk jobb csatárt hozni? Ha tudnánk akkor hoznánk. Azért nem úgy működik az átigazolási piac, hogy rámutatunk valakire és megvesszük lsd. Bellotti. Nekem jó előérzetem van Dzeko kapcsán. Azért nem egy nyeretlen kétéves játékos jön, aki hírből sem ismeri a góllövés fortélyát. Azt meg látjuk, hogy Olaszországban csatárposzton a harminc pluszosok is tudnak verni jó pár gólt. Ez a srác a City felemelkedését végigélte, majd a Roma legmeghatározóbb játékosa volt. Oké kicsit idősebb már, de ha nem sérül meg, akkor sok örömet okozhat nekünk. Lehet szidni, de ő egy klasszis játékos. Persze nem lőtt csak egy gólt tavasszal, de összesen 38 meccsen van 13 gólja és 5 gólpassza. Ha nem sérül meg, akkor ebben a rohadt gyenge Romában is eljutott volna összes meccsén 15-18 gólig.
Ha lesz benne bizonyítási vágy és elkerülik a sérülések, akkor sok szép pillanatot okozhat nekünk. Ki kell szolgálni, de erre ott az elég erős középpályánk, ha ők tudják labdával tömni, akkor be fogja verni a helyzeteit és karácsonyra azt is elfelejtjük, hogy ki az a Lukaku. (kis túlzással).
Én is várom a szezont és ha már így alakult, akkor drukkolok Dzeko-nak, hogy hozza ki magából a legtöbbet és legyen egy jó szezonja. Lesz mellette egy állítólag óriási potenciállal bíró Martinez, valamint egy Sanchez és egy Correa?. Meglepődnék, ha ilyen fizetéssel nem a kezdőbe jönne és figyeljétek meg jó is lesz ő ott. Sok sikert Dzeko!
A sokak altal szidott Sanchezunk 600 perc alatt 5db golt.
Evi 12m kiadassal vicc es szanalom.
Barmibe lefogadom Satriano evi 200 ezer euros kiadassal is rugna 950 perc alatt 1 azaz 1db golt.
Nonszensz az egesz...
Persze bízom benne, más érkező is lesz, de akkor is pénzkidobás...mikor így is csórók vagyunk...
-
Francesco
- Hozzászólások: 2178
- Csatlakozott: 2010.04.10. 11:18
Re: Átigazolási pletykák (Calcio mercato)
Folyton sérült volt, 5 meccsen volt kezdő.
- interfan
- Hozzászólások: 32669
- Csatlakozott: 2010.08.29. 14:28
Re: Átigazolási pletykák (Calcio mercato)
"5 meccsen volt kezdo"
Valosag = 9 Seria A meccsen kezdett 2021-ben.
19 meccsbol 9x kezdett.
"Folyton serult" = 20 nap
5 honapbol = 20 nap
Laza 920 percet jatszott.
Hany meccs is ez?
920 perc = 1 gol
Sanchez hanyszor is volt kezdo?
Hany percet is jatszott.
600 perc = 5 gol
De nezzunk egy bizonyos Pinamontit is.
Hanyszor volt kezdo?
Hany percet is jatszott?
120 perc = 1 gol
Dzeko = 1 gol = 920 perc
Sanchez = 5 gol = 600 perc
Pinamonti = 1 gol 120 perc
Nehez ezek utan mit mondani...
A hozzászólást 1 alkalommal szerkesztették, utoljára interfan 2021.08.11. 15:24-kor.
-
Francesco
- Hozzászólások: 2178
- Csatlakozott: 2010.04.10. 11:18
Re: Átigazolási pletykák (Calcio mercato)
Igazad van elnéztem, deinterfan írta: ↑2021.08.11. 15:19"5 meccsen volt kezdo"
Valosag = 9 Seria A meccsen kezdett 2021-ben.
"Folyton serult" = 20 nap
5 honapbol = 20 nap
Laza 920 percet jatszott.
Hany meccs is ez?
920 perc = 1 gol
Sanchez hanyszor is volt kezdo?
Hany percet is jatszott.
600 perc = 5 gol
De nezzunk egy bizonyos Pinamontit is.
Hanyszor volt kezdo?
Hany percet is jatszott?
120 perc = 1 gol
Dzeko = 1 gol = 920 perc
Sanchez = 5 gol = 600 perc
Pinamonti = 1 gol 120 perc
Nehez ezek utan mit mondani...
Pl nézd meg az őszi szezonját EL-el.
- interfan
- Hozzászólások: 32669
- Csatlakozott: 2010.08.29. 14:28
Re: Átigazolási pletykák (Calcio mercato)
35.5 eves, mit nezzek ha nem az utolso szakaszat a karrierjeben.Francesco írta: ↑2021.08.11. 15:24Igazad van elnéztem, deinterfan írta: ↑2021.08.11. 15:19"5 meccsen volt kezdo"
Valosag = 9 Seria A meccsen kezdett 2021-ben.
"Folyton serult" = 20 nap
5 honapbol = 20 nap
Laza 920 percet jatszott.
Hany meccs is ez?
920 perc = 1 gol
Sanchez hanyszor is volt kezdo?
Hany percet is jatszott.
600 perc = 5 gol
De nezzunk egy bizonyos Pinamontit is.
Hanyszor volt kezdo?
Hany percet is jatszott?
120 perc = 1 gol
Dzeko = 1 gol = 920 perc
Sanchez = 5 gol = 600 perc
Pinamonti = 1 gol 120 perc
Nehez ezek utan mit mondani...
Pl nézd meg az őszi szezonját EL-el.
920 perc = 1 gol, ez siralmas...
Mindezt evi 12-14m euros kiadasert, vicc.
En biztos vagyok benne, 900 perc alatt Satriano is rugna 1db golt 200 ezer euroert.
De Pinamontinak is sikerult 1 gol 120 perc alatt.
-
Francesco
- Hozzászólások: 2178
- Csatlakozott: 2010.04.10. 11:18
Re: Átigazolási pletykák (Calcio mercato)
Dzeko kb a szezon felénél behisztizett és a játékosok kiálltak mellette, de onnantól értékelhetetlen volt a teljesítménye. Előtte viszont lőtt 12 gólt ősszel. 6-ot a bajnokságban, 6-ot az EL-ben. Csak a teljesség igénye miatt mondjuk ezt el. Egyik barátom óriási Roma drukker, így tisztában vagyok az ottani dolgokkal és egyáltalán nem kell szerinte leírni őt. 11 meccsen 6 gól a bajnokságban és 10 meccsen 6 az EL-ben. Kólával elmegy... A tavaszi szezon értékelhetetlen volt való igaz, de nem az az igazi Dzeko.interfan írta: ↑2021.08.11. 15:2635.5 eves, mit nezzek ha nem az utolso szakaszat a karrierjeben.Francesco írta: ↑2021.08.11. 15:24Igazad van elnéztem, deinterfan írta: ↑2021.08.11. 15:19
"5 meccsen volt kezdo"
Valosag = 9 Seria A meccsen kezdett 2021-ben.
"Folyton serult" = 20 nap
5 honapbol = 20 nap
Laza 920 percet jatszott.
Hany meccs is ez?
920 perc = 1 gol
Sanchez hanyszor is volt kezdo?
Hany percet is jatszott.
600 perc = 5 gol
De nezzunk egy bizonyos Pinamontit is.
Hanyszor volt kezdo?
Hany percet is jatszott?
120 perc = 1 gol
Dzeko = 1 gol = 920 perc
Sanchez = 5 gol = 600 perc
Pinamonti = 1 gol 120 perc
Nehez ezek utan mit mondani...
Pl nézd meg az őszi szezonját EL-el.
920 perc = 1 gol, ez siralmas...
Mindezt evi 12-14m euros kiadasert, vicc.
En biztos vagyok benne, 900 perc alatt Satriano is rugna 1db golt 200 ezer euroert.
De Pinamontinak is sikerult 1 gol 120 perc alatt.
- interfan
- Hozzászólások: 32669
- Csatlakozott: 2010.08.29. 14:28
Re: Átigazolási pletykák (Calcio mercato)
Egyertelmuen lefele es kifele megy.
Sajat borunkon a peldak, lasd Vidal, Kolarov, es meg sorolhatnwnwk holnapig.
Balhes raadasul, ilyen balhes jatekosok itt mindig "jol" sikerultek, ja nem...
12m kiadassal egy csatar 900 percel 1 gollal, es 2000 percel 7 gollal.
Ez vicc.
Hagyjuk is ez van, legyen Dzeko a kivetel.
De ott lenne Satriano, ennyit o is tudna.
Na mindegy ez van, ezen a nyaron mar nem igazan lehet min meglepodni...
Nem veletlen peldaloznak sokan a 2011 es 2012-es evekkel.
Akkor Eto utan Forlan, most Lukaku utan Dzeko.
Hianyzott ez mint szar a zsebbe...
Na mindegy.

ricsinter
- Hozzászólások: 948
- Csatlakozott: 2013.08.06. 14:33
Re: Átigazolási pletykák (Calcio mercato)
Egyetértek, lehet pozitívnak lenni bizonyos helyzetekben, de Dzeko leigazolása szerintem nem az, főleg ha kezdőbe jön. És a hanyatló teljesítmény mellett azt se felejtsük el nála, hogy borzasztó sok helyzetet elpuskázik, hogy számokkal is igazolva legyen, az utóbbi 3 szezonban 7, 5, valamint 6 góllal alullőtte az XG-jét, vagyis a várható góljainak számát, ezek erősen kiemelkedő számok negatív értelemben.interfan írta: ↑2021.08.11. 15:26
35.5 eves, mit nezzek ha nem az utolso szakaszat a karrierjeben.
920 perc = 1 gol, ez siralmas...
Mindezt evi 12-14m euros kiadasert, vicc.
En biztos vagyok benne, 900 perc alatt Satriano is rugna 1db golt 200 ezer euroert.
De Pinamontinak is sikerult 1 gol 120 perc alatt.
-
Francesco
- Hozzászólások: 2178
- Csatlakozott: 2010.04.10. 11:18
Re: Átigazolási pletykák (Calcio mercato)
Satrinao-t kölcsön kell adni valahová, ahol játszik is, mert sajnos nálunk úgyis a padon ülne, ott meg nem tud fejlődni. Nem mellesleg olyan embert kerestek Lukaku helyett, aki hasonló felépítésű és meg tudja tartani a labdát. Ezt sem Satriano, sem Sanchez, sem Martinez sem Correa nem tudja megtenni. Ezért gondolom, hogy kezdeni fog. Én csak azt mondom, hogy felesleges idegeskedni meg háborogni, őt hozták ez van. Onnantól viszont, hogy a mi játékosunk nem azt szeretem leírni minden meccs után, hogy mekkora fos, hanem, hogy milyen nagy meglepetés és ennek kell drukkolni. Szerintem.
- interfan
- Hozzászólások: 32669
- Csatlakozott: 2010.08.29. 14:28
Re: Átigazolási pletykák (Calcio mercato)
Sajnos vannak helyzetek amikor nem igazan lehet mit mondani.ricsinter írta: ↑2021.08.11. 15:45Egyetértek, lehet pozitívnak lenni bizonyos helyzetekben, de Dzeko leigazolása szerintem nem az, főleg ha kezdőbe jön. És a hanyatló teljesítmény mellett azt se felejtsük el nála, hogy borzasztó sok helyzetet elpuskázik, hogy számokkal is igazolva legyen, az utóbbi 3 szezonban 7, 5, valamint 6 góllal alullőtte az XG-jét, vagyis a várható góljainak számát, ezek erősen kiemelkedő számok negatív értelemben.interfan írta: ↑2021.08.11. 15:26
35.5 eves, mit nezzek ha nem az utolso szakaszat a karrierjeben.
920 perc = 1 gol, ez siralmas...
Mindezt evi 12-14m euros kiadasert, vicc.
En biztos vagyok benne, 900 perc alatt Satriano is rugna 1db golt 200 ezer euroert.
De Pinamontinak is sikerult 1 gol 120 perc alatt.
Na ez olyan, ez van sajnos...
Ezek a mutatok is sok mindent elmondanak, es valoban aggasztoak...
A hozzászólást 1 alkalommal szerkesztették, utoljára interfan 2021.08.11. 16:06-kor.
-
DM22
- Hozzászólások: 630
- Csatlakozott: 2019.07.15. 16:41
Re: Átigazolási pletykák (Calcio mercato)
Mostmár engedjük el szerintem Lukakut, elhagyta a hajót, nem a mi játékosunk, és ebből a perspektívából nézve HA helyette jön Dzeko, nagy veszteség ér minket ez tény. De több csatárt is szóba hoztak velünk , szerintem Inzaghinál nagyobb lesz a fruktuáció a keret tekintetében mint Contenál aki ugyanazt a 11-et küldte volna fel a pályára nonstop.interfan írta: ↑2021.08.11. 15:42 Egyertelmuen lefele es kifele megy.
Sajat borunkon a peldak, lasd Vidal, Kolarov, es meg sorolhatnwnwk holnapig.
Balhes raadasul, ilyen balhes jatekosok itt mindig "jol" sikerultek, ja nem...
12m kiadassal egy csatar 900 percel 1 gollal, es 2000 percel 7 gollal.
Ez vicc.
Hagyjuk is ez van, legyen Dzeko a kivetel.
De ott lenne Satriano, ennyit o is tudna.
Na mindegy ez van, ezen a nyaron mar nem igazan lehet min meglepodni...
Nem veletlen peldaloznak sokan a 2011 es 2012-es evekkel.
Akkor Eto utan Forlan, most Lukaku utan Dzeko.
Hianyzott ez mint szar a zsebbe...
Na mindegy.
Szóval megértem , hogy bizonyos szempontokból szomorú dolog, de legalább az esélyt adjuk már meg neki a bizonyításra ha a mi játékosunk lett Dzeko. Még fel sem vette az Inter mezt de már egy szar akinél természetesen a brutto kiadást kell nézni duplázva a fizetését , hogy még szarabb dealnek tűnjön , viszont ha "saját" kívánságokról van szó, akkor elég a netto bért leírni.
Satriano lett hirtelen az atyaúristen akin szintén nem volt még Inter mez soha tétmeccsen , sőt, másfél hónapja a nevét sem tudta senki , de majd ő lő 6 gólt mert fiatal. Dzeko meg nem lő semennyit mert balhés és öreg. Ja. Feleslegesnek tartom 920x ezen nyekeregni , főleg , hogy ilyen szar helyzetet teremtett az FFP és a pandémia. Jobb nem lesz tőle, de legalább rosszabb igen.
Először is, a befolyt 180m nagyrésze törlesztésre megy, így , bár mérvadó játékosok távoztak, üzleti szempontból egy eladhatóbb / fentarthatóbb modell teljesül. Mi van, ha idén szeretnénk spórolni és jövőre nekimenni az építkezésnek egy jó BL szerepléssel, és a BL hely elérésével? Mi van ha idén indirekt nem akarunk nagy pénzt kiadni olyanokra, akik helyett némi türelemmel jobbakat hozhatunk? Rengeteg játékosnak ,- köztük nagyon sok olyannak akiket követünk - jár le a szerződése jövőre ( persze tudom, ha valaki 31 évnél idősebb az már használhatatlan )
Pl:
Belotti
Onana
Rüdiger
Corona
Lacazette
Még Kessie-t is szóba hozták, bár rá látom a legkevesebb esélyt, tekintve, hogy a Milan nagyon hajtja a hosszabbítást.
Szerintem érdemes megtartani a balanszot látatlanban, és nem leszarozni vagy felmagasztalni azt akiktől még semmit nem láttunk.
Persze tudom Vidal meg Kolarov óriási csalódás volt, csak Vidal mégis szerzett egy gólt a Juve ellen, Kolarovot meg mindenki apafigurának tekintette az öltözőben az információk alapján. Biztos, hogy Kolarov remek edzőpartner volt és Bastoni stb fejlődésében sem utolsó szereplő egy ilyen kaliber.
Megérteném az ellenük irányuló utálatot ha bruttó nettó 20-30 milliókba kerültek volna mint az istenitett Gabinincsgól Barbosa , de 0 pénzért jöttek ingyen igazolásként. Azt meg felhozni mindig , hogy mekkora a fizu meg ez mekkora kiadást jelent szerintem már totál uncsi. Mégis mi legyen ingyen dolgozzanak? Töltelék emberek ilyenek jutottak nekünk, nem vagyunk Manchester City és nem is a Fifa amiben élünk.
Na mindegy, bizakodjunk inkább aztán ha tényleg minden olyan szar lesz mint a Jovetic korszakban akkor elnézést kérek és sírok én is
-
Francesco
- Hozzászólások: 2178
- Csatlakozott: 2010.04.10. 11:18
Re: Átigazolási pletykák (Calcio mercato)
Ne felejtsük el, hogy ez a szezon nem a bajnoki cím megvédéséről fog szólni, hanem a felszínen maradás a fő cél. Ezzel a kerettel is el lehet érni a BL helyek egyikét. Nem leszünk olyan hatékonyak és kegyetlenek, mint az előző szezonban, hiszen nem Conte az edző, nem azt a taktikát fogjuk követni, amit ő tökélyre fejlesztett. Ez persze jó dolgokat is eredményezhet, mert a meccseink 90 százaléka nézhetetlen szar volt. Most majd lesznek jó meccseink, de nyilván több botlás is. Ne törjünk előre pálcát senki feje felett, mert még bármi lehet. Marotta eddig császár volt, és a legjobb igazolásunk. Kérdem én, ki igazolta le Dzeko-t? Zhang? Ausilio? Marotta a vezérigazgató, ha valakit nem akar, akkor nem enged. Biztos vannak tervei, hogy miért ezt és így csinálta. Lehet ezért fog beleférni valaki, aki amúgy nem tudott volna jönni.
Nyilván mindenki szívesebben nézegetné Lukaku-t elől, vagy Werner-t, esetleg Kane-t, netán Martial-t. De most rájuk nincs pénzünk. Reméljük, hogy mihamarabb lesz új tulaj és akkor lehetnek még olyan mercato-k, mint amikor Lukaku érkezett.
Kezdődjön el a szezon, teljen el 10 mérkőzés és lássuk meg, hogy kezd e egyáltalán a bosnyák, ha igen hogy játszik, ha nem, akkor milyen mikor beáll. Hogyan működik a csapat vele és hogyan nélküle. Látszik e Inzaghi keze munkája, vagy sem, milyen a csapategység stb. Sok sok kérdés van, ami fontosabb most jelenleg, mint Dzeko.
Óriási veszteségek vannak a világfutballban, még egy Juve sem nagyon költekezhet, a Milan vásárolgat, de inkább címmel dámmal, a Roma egy nulla, a Napoli, Lazio kettős szintén. Én bízom Inzaghi-ba és Marotta-ban is, sőt még abban is, hogy Dzeko ver 10-12 gólt az idényben és ad gólpasszokat, meg, hogy Martinez szintet lép. Lehet még jó szezonunk...
Nyilván mindenki szívesebben nézegetné Lukaku-t elől, vagy Werner-t, esetleg Kane-t, netán Martial-t. De most rájuk nincs pénzünk. Reméljük, hogy mihamarabb lesz új tulaj és akkor lehetnek még olyan mercato-k, mint amikor Lukaku érkezett.
Kezdődjön el a szezon, teljen el 10 mérkőzés és lássuk meg, hogy kezd e egyáltalán a bosnyák, ha igen hogy játszik, ha nem, akkor milyen mikor beáll. Hogyan működik a csapat vele és hogyan nélküle. Látszik e Inzaghi keze munkája, vagy sem, milyen a csapategység stb. Sok sok kérdés van, ami fontosabb most jelenleg, mint Dzeko.
Óriási veszteségek vannak a világfutballban, még egy Juve sem nagyon költekezhet, a Milan vásárolgat, de inkább címmel dámmal, a Roma egy nulla, a Napoli, Lazio kettős szintén. Én bízom Inzaghi-ba és Marotta-ban is, sőt még abban is, hogy Dzeko ver 10-12 gólt az idényben és ad gólpasszokat, meg, hogy Martinez szintet lép. Lehet még jó szezonunk...
- interfan
- Hozzászólások: 32669
- Csatlakozott: 2010.08.29. 14:28
Re: Átigazolási pletykák (Calcio mercato)
Gazzetta szerint Dumfries johet, 5 million megy a vita.
Viszont Nandez ugyben egyre tobb helyen irjak, Dumfries miatt nem erkezik, es csak akkor terunk vissza ra ha vegul Dumfries nem sikerul.
Viszont Nandez ugyben egyre tobb helyen irjak, Dumfries miatt nem erkezik, es csak akkor terunk vissza ra ha vegul Dumfries nem sikerul.
- interfan
- Hozzászólások: 32669
- Csatlakozott: 2010.08.29. 14:28
-
Hello
- Hozzászólások: 86
- Csatlakozott: 2019.07.17. 10:45
Re: Átigazolási pletykák (Calcio mercato)
Srácok, valaki esetleg nem tudja Dzeko milyen számokat hozott tavaly? Nagyon kíváncsi lennék rá!
(amúgy én sem repdesek az örömtől, de ez van sajnos)
(amúgy én sem repdesek az örömtől, de ez van sajnos)
- interfan
- Hozzászólások: 32669
- Csatlakozott: 2010.08.29. 14:28
-
Fan Gusto
- Hozzászólások: 701
- Csatlakozott: 2010.07.28. 10:27
Re: Átigazolási pletykák (Calcio mercato)
Egy kettest a skandináv lottón... szóval nem váltotta meg a világot.
Viccet félretéve, ha jó számokat nézek, akkor az előző idényben összességében ő volt a Roma harmadik legeredményesebb játékosa a maga 13 szerzett góljával, emellett kiosztott még 4 gólpasszt is.
- interfan
- Hozzászólások: 32669
- Csatlakozott: 2010.08.29. 14:28
Re: Átigazolási pletykák (Calcio mercato)
2021 Seria A 900 perc = 1 gol, ez sose felejtsuk.
Na Dzeko tema ezzel lezarva, pedig ugy hittunk benne megsem erkezik.
Erre megis.
-
DM22
- Hozzászólások: 630
- Csatlakozott: 2019.07.15. 16:41
Re: Átigazolási pletykák (Calcio mercato)
Egybehangzó értesülések szerint mivel Marotta egyáltalán nem látott bele a pénzügyi helyzetünkbe az elmúlt 2 év megfeszített munkája ellenére sem, sokként érte, hogy elkellett adnunk Hakimit és Lukakut is. Bár Lukakuért most kaphattunk utoljára gigantikus összeget, Marotta véleménye szerint sokkal inkább megérte volna a klub gazdasági destabilizációja és eladhatatlansága.
Tuttofakeato hírei szerint a Lukakuért kapott pénzből csupán 35 milliót költhetünk. Mivel Marotta is innen tudta meg az igazságot, azonnali hatállyal kérte az 1 hónappal korábban megkötött szerződése felbontását, hogy régi új csapatához csatlakozhasson torinoba, a bajnoki címre törő juventushoz. Azonban a felbontás előtt egy Barella + 35m ajánlatot tett a juve vezetőségének Ramsey-ért , akit Zhang nagyra becsül, és kínából indított a juve medicalba videóhívást , hogy meggyőzze a váltásról. Ramsey a jelek szerint 4+1 éves szerződést kaphat évi 9 milliós nettó bérrel, ami brutto 20 milliós kiadást jelent az Internek.
Alessandro Bastoni a hírek szerint a Milanba kerülhet, amennyiben sikerül az Internek leigazolni a helyére Martin Cacerest a Fiorentinából.
A Gazettadellojoke információi szerint Skriniar és Brozovic párban távozhat a Tottenhambe, míg az Arsenalnak sikerült megegyeznie Lautaro Martinezzel, aki a szerződése lejártát követően ingyen csatlakozik a Londoni alsóházi csapathoz, mivel gyerekkora óta Bergkamp fanatikus.
A középpályára idén az Inter csak abban az esetben igazol, ha sikerül találni egy magas fizetésű 34 év kor feletti játékost. Ellenkező esetben a pénzt Zhang tabletekre költi, hogy mindenhol követni tudja a lakásában a meccseket, mivel idén sem szeretne élőben látni egy mérkőzést sem, a Giuseppe Meazzában uralkodó AC Milan szag miatt.
A lapok szerint a problémákat tetézi , hogy Inzaghi az első edzésen összeveszett Handanoviccal, aki nem volt hajlandó vetődni és aki idős kora ellenére nem nőtte ki a balhékat, ezért a csapatkapitányi karszalagot Vidal kapja az új idényben.
A játékoseladások ellenére úgy tűnik az Inter további 900milliós adósságban van, amit az elkövetkező 2 évben fognak tudni megoldani, méghozzá úgy, hogy az első keret megmaradt tagjai közül mindenkit eladnak aki 32 év alatt van (kivéve Satrianot mert ő minden idők legjobbja - Telly Savalas szerint is - már most ). Sajnos így nem fog tudni kiállni 11 ember a pályára ezért vissza sorolják az Intert a SzériA Z -be , viszont jó hír, hogy így már a magyar Inter fórum tagjai is csatlakozhatnak a csapathoz. Míg Marotta megüresedett pozícióját közös szavazás útján dönthetik el a fórumtársak.
Szép HUMORBAN gazdag napot mindenkinek!
Ui: Nem tart semmi szar örökké!

Lukaku mar Londoban, Dzeko mar Appianoban.
Varjuk a hivatalos bejenletesek.
Lukaku tavozott, Dzeko erkezett.
Varjuk a hivatalos bejenletesek.
Lukaku tavozott, Dzeko erkezett.
-
ricsinter
- Hozzászólások: 948
- Csatlakozott: 2013.08.06. 14:33
Re: Átigazolási pletykák (Calcio mercato)
Közben a korábban nagy tehetségnek tartott Emmers is hogyan máshogy, mint szerződésbontás után eligazolt a Rodahoz. Nem értem, hogy legalább egy minimális jelképes összeget miért nem lehet kicsikarni ilyen esetekben?
-
Francesco
- Hozzászólások: 2178
- Csatlakozott: 2010.04.10. 11:18
Re: Átigazolási pletykák (Calcio mercato)
DM22
Forza Inter!
Aztán nehogy Dzeko legyen a gólkirály!
Forza Inter!
Aztán nehogy Dzeko legyen a gólkirály!
-
Interissimo
- Hozzászólások: 259
- Csatlakozott: 2019.07.16. 08:25
- interfan
- Hozzászólások: 32669
- Csatlakozott: 2010.08.29. 14:28
Re: Átigazolási pletykák (Calcio mercato)
Ezt en sem ertem, nagyon nem.
Vartunk itt 4-10 milliokat Gravillon, Esposito, Dalbert es tarsaik kapcsan, erre semmi, azaz 0.
Igy nehez.
Barki is intezte ezeket az eladasokat, nagy csalodas.
Mibe tartott volna egy kotelezo opcio, es beletenni egy visszavasarlasi opciot?
Ehelyett a nagy 0.
Ilyen Nainggolannak meg mi fizetunk 2,5m-t hogy lelepjen, es orulherunk hogy Mario szerzodesbontasahoz nem kellett a zsebebe is fizetni.
-
Francesco
- Hozzászólások: 2178
- Csatlakozott: 2010.04.10. 11:18
Re: Átigazolási pletykák (Calcio mercato)
Lukaku-val kapcsolatban még annyit azért mondanék, hogy bár nekem nagy kedvencem volt, de azzal nem értek egyet, hogy úgy adták el, hogy nem akart menni. Radja-t, meg még jó pár más embert, pl. Perisic-et is rég eladtunk volna már, ha akartak volna oda menni, ahonnan jött ajánlat, de nem akartak. Ha egy játékos nem akar menni, akkor nem fog. Ő akart. Ennyi. Ma már minden a pénz ezeknek a játékosoknak.
-
DM22
- Hozzászólások: 630
- Csatlakozott: 2019.07.15. 16:41
Re: Átigazolási pletykák (Calcio mercato)
Dettó ugyanezt gondolom. Amellett , hogy a belgát sem hibáztatom. Neki azért a szűk világelitben van 3 nagyon max 4 éve még. Naná hogy olyan csapatban akarsz játszani, ahol beírhatod magad a történelembe és van esélyed a BL címért kűzdeni. Jelenleg 3 csapat van akik megtehetnek bármit a világon anyagilag, PSG , Chelsea , City, utánuk cammog a Real, Bayern és társai. A scudettoval szerintem ő elvégezte a dolgát. Nincs miért kikezdeni őt. Pláne úgy hogy mekkora hasznot generált a teljesítményével.Francesco írta: ↑2021.08.11. 17:37 Lukaku-val kapcsolatban még annyit azért mondanék, hogy bár nekem nagy kedvencem volt, de azzal nem értek egyet, hogy úgy adták el, hogy nem akart menni. Radja-t, meg még jó pár más embert, pl. Perisic-et is rég eladtunk volna már, ha akartak volna oda menni, ahonnan jött ajánlat, de nem akartak. Ha egy játékos nem akar menni, akkor nem fog. Ő akart. Ennyi. Ma már minden a pénz ezeknek a játékosoknak.
- brecsinho
- Hozzászólások: 1683
- Csatlakozott: 2010.07.15. 00:28
- Tartózkodási hely: KINGS CITY
Re: Átigazolási pletykák (Calcio mercato)
Dzeko lesz a mi bosnyák Lukakunk,végre sikerül leigazolnunk annyi év után
Jobb szélre még a brazil Jonninkat visszahozhatnánk 3zsák labdáért évi 5m fizuval,Hakimi helyét bejátszaná
Jobb szélre még a brazil Jonninkat visszahozhatnánk 3zsák labdáért évi 5m fizuval,Hakimi helyét bejátszaná
- interfan
- Hozzászólások: 32669
- Csatlakozott: 2010.08.29. 14:28
Re: Átigazolási pletykák (Calcio mercato)
Dzeko alairta a szerzodeset es sikeresen atesett az orvosin.
Ingyen erkezett, de ha a BL-be jutunk jovore 1,5m eurot kell fizetni a Romanak.
Dzeko 6m + bonuszok eves fizetest kap, es 2 eves szerzodest.
Pedulla szerint Pinamonti egy lepesre az Empolitol.
Sima kolcsonnel megy.
Ingyen erkezett, de ha a BL-be jutunk jovore 1,5m eurot kell fizetni a Romanak.
Dzeko 6m + bonuszok eves fizetest kap, es 2 eves szerzodest.
Pedulla szerint Pinamonti egy lepesre az Empolitol.
Sima kolcsonnel megy.
- interfan
- Hozzászólások: 32669
- Csatlakozott: 2010.08.29. 14:28
Re: Átigazolási pletykák (Calcio mercato)
Egy jo oreg Jonathan, meg korba jo is lenne 35,5 eves mint Dzeko.
Amugy hihetetlen mekkora zsenik voltak itt a szeleken.
Erkin, Jonathan, Nagatomo, Ansaldi, Vrsaljko, pusztito egy sor...
- CsaSzi9294
- Hozzászólások: 10004
- Csatlakozott: 2019.07.15. 18:08
Re: Átigazolási pletykák (Calcio mercato)
- interfan
- Hozzászólások: 32669
- Csatlakozott: 2010.08.29. 14:28
Re: Átigazolási pletykák (Calcio mercato)
Tenyleg Montoya, uristen az is.CsaSzi9294 írta: ↑2021.08.11. 19:04Azért Montoya se volt semmi...![]()
![]()
De jo hogy irtad Csaszi.
Egy igazi dreamteam az egesz.
-
Francesco
- Hozzászólások: 2178
- Csatlakozott: 2010.04.10. 11:18
Re: Átigazolási pletykák (Calcio mercato)
Dalbert-et ne hagyjuk ki... 
- interfan
- Hozzászólások: 32669
- Csatlakozott: 2010.08.29. 14:28
-
ricsinter
- Hozzászólások: 948
- Csatlakozott: 2013.08.06. 14:33
Re: Átigazolási pletykák (Calcio mercato)
Wallace, Dodo... 
- lucky0
- Hozzászólások: 1786
- Csatlakozott: 2010.05.23. 20:47
- Tartózkodási hely: Mohács
- interfan
- Hozzászólások: 32669
- Csatlakozott: 2010.08.29. 14:28
- alwin91
- Hozzászólások: 4661
- Csatlakozott: 2010.06.13. 00:35
Re: Átigazolási pletykák (Calcio mercato)
Alvarezről azért vannak jó emlékek is. Hosszú távon befuccsolt, de volt 1-2 jó meccse, aztán abban a szezonban még a VB-re is vitték!
- brecsinho
- Hozzászólások: 1683
- Csatlakozott: 2010.07.15. 00:28
- Tartózkodási hely: KINGS CITY
Re: Átigazolási pletykák (Calcio mercato)
Alvaro Pereira volt,az uru szamuraj 
Okan es Georgatosz a felsoroltakhoz képest sztárnak tűnnek...pedig
Okan es Georgatosz a felsoroltakhoz képest sztárnak tűnnek...pedig
-
Fan Gusto
- Hozzászólások: 701
- Csatlakozott: 2010.07.28. 10:27
Re: Átigazolási pletykák (Calcio mercato)
Alvaro Pereira lesz az emberünk szerintem. Nagy reményekkel igazoltuk a Portoból és ugyanazt kaptuk tőle, mint a többi nagy reményekkel Portóból igazolt ászunktól.
-
Francesco
- Hozzászólások: 2178
- Csatlakozott: 2010.04.10. 11:18
Re: Átigazolási pletykák (Calcio mercato)
A fogas Jézus-t milyen Ottónak hívták? 
A kecskeszakállast.
A kecskeszakállast.
- CsaSzi9294
- Hozzászólások: 10004
- Csatlakozott: 2019.07.15. 18:08
Re: Átigazolási pletykák (Calcio mercato)
Viszont nem védekező, de van egy, akit személy szerint sajnáltam. Moses. Egy-két gólt illetve gólpasszt hozott Conte első évében (vagyis fél évében). Alázatos játékos volt, sajnáltam, hogy nem maradt.