interfan írta: Hagyjuk már ezt a mi nem látunk semmit, újságírók meg csak kamuznak dolgot...
Ezzel nem téged kritizállak, sőt nagyon szépen köszönöm az információkat. Én csak azt mondom, hogy igenis vannak túlkapások. Hiddink egyes lapok szerint esélytelen nem akar jönni, másik szerint van rá esély a hét második felében kezdődnek vele a tárgyalások, a harmadik, meg, hogy már el is vetettük...
interfan írta:Sajnos hiába van minden létező érv Hiddink mellett, ahogy írtam ez az Inter, pontosan ezért nem Hiddink lesz a befutó. Már az olasz média írja is, hogy már csak egyetlen támogatója maradt Hiddinknek, aki Kia Joobrachian. De mivel Hiddink min 2,5 évre írna alá, mi meg max 1,5 évre keressünk edzőt, ezért a Suning vezetői a kukába dobták Hiddink nevét.
Nem hiszem, hogy ha reális esély lett volna rá, akkor ez lenne a kizáró indok. Mi csupán "egyszerű szurkolók" vagyunk, akiknek ebből élnek még inkább látják (oké tudom rengeteg hülye döntést hoztunk már, de azért ez már...), hogy nem egy kávéház a két név. Valószínűleg nem is akar jönni, csak az újságírók unatkoznak...
Hagyjuk már ezt a mi nem látunk semmit, újságírók meg csak kamuznak dolgot...
Szerintem ez az ő véleménye és nem kell mindenkit leoltanod csak mert számodra minden szar, amit az internél döntéshozási kompetenciával bírok csinálnak... Attól, hogy az a meggyőződésed, hogy Hiddink a legjobb (a lehetőségeinket figyelembe véve ezzel totálisan egyetértek amúgy) csak az olaszok nem látják ezt és hoznak egy valóban tucat edzőt, még nem jelenti, hogy neked van igazad. Legalább ekkora, ha nem nagyobb esélye van annak, amit ő írt. Mindenki utálja a helyzetet, de ezen nem segítesz a flegmasággal és a tapintatlan hozzászólásaiddal. Peace, drugs és Forza Inter!
Az meg tényleg mindennek a teteje, hogy a szezon közepén sikerült úgy meneszteni a vezető edzőt, hogy nem volt valaki (!!), aki rögtön átvette volna a kispadot.
Most keresgélünk, és azon megy a vita, hogy Zanetti-Ausilio-Thohir-Suning jelöltjei közül melyik lesz a befutó.
Teljes megosztottság a vezetésben. Így nem lehet dolgozni.

Még Zamparini sem ennyire hülye...
Ha Zamparini lenne az elnök, FdB már a 2. forduló után repült volna

Vagy meccs nélkül...
Amúgy a hírekből az jött le, hogy a válogatott miatti szünetben jön az új edző, addig Vecchi. Ha nem lehet addig meggyőzni semmilyen nagy kutyát, akkor Pioli már fix. Őszintén a nyári utolsó hetek eseményei (Mario, Barbosa leigazolása) után nem hiszem, hogy itt fizetés vagy szerződéshossz olyan nagy akadály lenne az edzők esetében.
Az meg tényleg mindennek a teteje, hogy a szezon közepén sikerült úgy meneszteni a vezető edzőt, hogy nem volt valaki (!!), aki rögtön átvette volna a kispadot.
Most keresgélünk, és azon megy a vita, hogy Zanetti-Ausilio-Thohir-Suning jelöltjei közül melyik lesz a befutó.
Teljes megosztottság a vezetésben. Így nem lehet dolgozni.
Még Zamparini sem ennyire hülye...
Ha Zamparini lenne az elnök, FdB már a 2. forduló után repült volna
A 2,9x szerintem ma nagyon könnyen benne van, és így vagy úgy, de jól járunk ! Persze sokkal jobb lenne ÚGY jól járni, de ez a mai védelem, amit írnak...
Baggio85 írta:A 2,9x szerintem ma nagyon könnyen benne van, és így vagy úgy, de jól járunk ! Persze sokkal jobb lenne ÚGY jól járni, de ez a mai védelem, amit írnak...
Az idő múlik, edzők jönnek-mennek, de a mai folyamatosan változó világban legalább Ranocchia és Nagatomo stabilan itt vannak velünk évek óta.

Kár,hogy szmájlit rakták a végére,mert ez inkább szomorú. Valamivel lehet zsarolják a klubot,mert más értelmes magyarázatot nem tudok elképzelni,hogy lehetnének még mindig a keret tagjai.

Már én is kínomban nevetek ezen... Mondjuk Naga minden edzőnél valahogy bekerül a kezdőbe, felettébb érdekes.
Most őszintén! Ki vállalná el így ezt az egészet a nagyobb nevű edzők közül? Senki. Elképzelem ahogy zajlanak a tárgyalások. - Mr. Blanc, szeretnénk önt kinevezni vezetődőnek a csapatunkhoz. - Megtiszteltetésnek veszem a lehetőséget, azonban érdekelne pár dolog. - A Skype ingyenes szóval mondja nyugodtan. - Én hosszú távban gondolkodom, így szeretnék egy minimum 4 éves szerződés aláírni, erről lehet szó? - Természetesen nem. - Akkor önök miben gondolkodnak? - fél + 1 évben.. - Megkérdezhetem, hogy miért? - Mert Ön csak áthidaló megoldás, nekünk Simeone kell. - Értem, akkor legalább igazolhatok olyan játékosat, akit én szeretnék? - Természetesen nem. - Megkérdezhetem miért? - Mert ez nem az Ön csapata, hanem Simeone úré. - Értem, akkor legalább kaphatok egy tisztességes fizetést? -Természetesen nem. -Megindokolná, kérem? - Így is sok edzőt fizetünk és, ha nincs BL Öntől is megválunk, de az is lehet, hogy előbb. - Értem, akkor tulajdonképpen miért is kellek? - Tulajdonképpen nem is kell nekünk Mr. Blanc.
A csapat totálisan szét van esve. Klikkek vannak, mindenki neheztel mindenkire és a csapatkapitány nem kapitány sem a szurkolók, sem egyes csoportok szemében. Jókora hátrányban vagyunk a Bl helytől és az Európa Liga továbbjutás is kérdéses. Iszonyatosan sok játékos van a keretben, így nem lehet érdemi munkát végezni. Nincsenek megfelelő emberek a védelembe. Bárkit igazolunk, azt nem Simeone igazolja, így ha ő érkezik ismét nagy játékosmozgás lehet. Innentől a sajtó totális háborút fog fojtatni az Inter és annak edzője ellen is.
Magyarán a körülmények egyáltalán nem adottak ahhoz, hogy megfelelő, már befutott edző érkezzen a következő időszakra. Pioli pedig persze, hogy elvállalja, neki ez egy kiugrási lehetőség. Ha nem jön be, akkor sincs semmi. Remek pénzt kap és elmondhatja magáról, hogy volt az Inter edzője.
Mosolyogva olvasom mikor írjátok, hogy 50 oldalas anyaggal készül a hülye Pioli protezsálásához, illetve, hogy éjjel-nappal azon dolgozik Zanetti, hogy Bielsa legyen a mester. Ezek borzasztó túlzó dolgok. Zanetti valószínűleg egyszer felhívta a honfitársát, aki kedvesen elküldte a picsába és kész. Ausilio meg maximum lerajzolta Pioli arcát, hogy a Skype beszélgetésen a kínaiak felismerjék, valamint felment a wikipédiára és kiírta az eddigi eredményeit, továbbá kitalált pár sort, amit Candreva mondott róla. Maximum úgy lehet ötven oldal, ha mozgóképes képet csinált és ahogy pörgeti a lapokat Pioli kinyújtja a nyelvét, vagy kacsint.
Sajnos az általam leírtak pont annyira túlzás, mint az általatok. Ez is mutatja, hogy mekkora óvoda jelenleg az Inter.
Félek a jövőben is mindegy, hogy ki lesz az edző, ameddig ilyen káosz van a vezetésben, addig itt nem lesz rend. Suning nevű kínai cég kezében van az Inter többségi tulajdona. A Suning elnöke egy Zhang nevű faszi, aki nem az Inter elnöke, mert az Thohir. De a végső szót a kínai mondja ki, mert ő adja a lóvét. Továbbá a háttérből ennek a futballügynök/üzletembernek Kia Joorabchiannak erős befolyása van a Suningon belűl. A Milánóban lévő vezetőbeosztású emberek, gyakorlatilag a napi ügyintézésen kívül nem tudom mi a feladatuk. Mondjuk most lobbiznak Pioliért. Rendezni kéne ki is irányítja az Intert.
Először is mi utal arra hogy Simeone 100% ra nyáron jön??Van előszerződésünk vele vagy mi?? Semmi! Szóval nyugodtan tervezhetünk Simeone nélkül edző posztra.
tomika431 írta:Először is mi utal arra hogy Simeone 100% ra nyáron jön??Van előszerződésünk vele vagy mi?? Semmi! Szóval nyugodtan tervezhetünk Simeone nélkül edző posztra.

Biztos megegyeztek szóban Zanettivel
Azzal ki lehet törölni a hátsónkat!
Az hogy szóban megegyeztek kevés--én is megegyezem veled szóban hogy pl.ha nem kapok jobb állást akkor el megyek nálad dolgozni..majd felhivlak egy reggel hogy bocsi de kaptam egy jó ajánlatot és úgy döntöttem élek a lehetőséggel ne haragudj..ennyi!
tomika431 írta:Először is mi utal arra hogy Simeone 100% ra nyáron jön??Van előszerződésünk vele vagy mi?? Semmi! Szóval nyugodtan tervezhetünk Simeone nélkül edző posztra.
Giovanni Simeone(Cholo fia, a Genoa játékosa) mondta még egy tavalyi interjúban, hogy az apja szívesen visszatérne Olaszországba, mert nagyon jól érezte magát itt(Milánóban, az Internél), amikor az Interben játszott. Azóta pedig 10x többször merül fel a neve, mint előtte bármikor.

Meg a szerződése sem véletlenül lett lerövidítve 2018-ig. Aki ismeri Simeone-t azt tudja h ő nem az a fajta ember aki segget csinál a szájából,nem azért említett több interjúba minket csak hogy mondjon valamit h róla beszéljenek.
"A felelősség mindenkié, mind együtt teljesítünk jól vagy gyengén. Az eredmények alakulása miatt kénytelenek voltunk edzőt váltani, de egységesek vagyunk és ki fogunk jönni ebből a nehéz helyzetből. De Boerral nem szerepeltünk jól, nehéz szituációban vette át a csapatot. Sokat dolgozott, profi hozzáállású és a projekthez is teljes erőbedobással viszonyult. Voltak jó meccseink, de sok olyan találkozónk is volt, ahol nem teljesítettünk jól, főleg az eredmények tekintetében. Vecchi? Jó edző, nyugodt típus és Interista. Most teljes erőbedobásra van szükség a játékosoktól, a szívüket is ki kell vinniük a pályára. Egyelőre az biztos, hogy vasárnapig Vecchi irányítja a csapatot. Holnap érkezik meg a vezetőség Milánóba, értékelni fogjuk a felmerült edzők névsorát, köztük Vecchit is. Van köztük külföldi és olasz is egyaránt. Ezután döntjük majd el, mi a legjobb az Inter számára. Az egyetlen követelmény a következő trénerrel kapcsolatban, hogy jó edző legyen... Ismerje az olasz focit, legyen képe róla. Simeone? Jelenleg nem tudunk olyan edzőket mérlegelni, akik szerződésben állnak más klubokkal. A szabad edzőkre koncentrálunk. Marcelino és Hiddink? A következő napokban okosabbak leszünk, a legjobb megoldást szeretnénk megtalálni az Inter számára."
Sok meglepetés és újdonság nincs a hírekbe, gyakorlatilag mindenki egyetért abban, hogy Pioli lesz az új edző. A Suning vezetői a mai napon ülnek le vele, és mondhatják ki a végső igent. Pioli a napokban már Milánóban volt, és házat keres magának, Ausilio 100%-ig biztosította hogy ő lesz az új edző. 1,5 éves szerződés, évi 1,5m-s fizu, így ír alá. Ha valami hatalmas meglepetés nem történik, akkor ez így lesz. Viszont ha valamiért a Suning vezetői nemet mondanak, akkor Marcelino lesz az új edző. Az ő szerződése is kész van már a háttérben, ő 2,5 évre írna alá, évi 2m-s fizuval.
Pletyka szinten tartja magát Hiddink neve is. Aki nem jön Milánóba tárgyalni a vezetőkkel, viszont ezen pletykák szerint telefonon egyeztetnek a Suning vezetéssel. Egyes hírek szerint tegnap élőbe nézte végig a Soton-Inter meccset. Valamint szintén ilyen gyenge, elhaló pletykaként még megemelítik a lapok Guidolin és Vitor Pereira nevét is.
Pioli után Marcelino is Milánóba érkezik. Most már az összes hírforrás egyetért abban, hogy csak ők ketten maradtak versenyben. Capello, Bielsa, Blanc, AVB után most kiszállt a lehetőség közül a Hiddink, Pereira, Guidolin sor is. Capello, Bielsa visszautasított minket, a Hiddink, Blanc, AVB, Pereira, Guidolin sort pedig mi utasitottuk vissza.
Gondoltam áthozom ide a Zanetti-s topicot. Nem hiszem, hogy az alelnöknek kellene rendet raknia. Egy klub hierarchiája nem így működik. Gondolom nálunk is van sportigazgató, aki Ausilio, de lehet nem jól tudom. Na az ő feladata, hogy összekötőként ott legyen az edző és a vezetőség között. Ugyanakkor kellene legyen szakmai igazgató is, aki a játékosok és az edző között tud ügyeskedni. Ő lenne az G betűs csávó? Tehát: CSK - Icardi Vezetőedző - nálunk ez mindig más Szakmai igazgató - Gondolom Gardini Sportigazgató - Gondolom Ausilio
alelnök - formális, de Zanetti elnök - sokszor formális, de Thoir és nincs jelen
Tulajdonosi kör - Suning és nincs jelen
Na most. Mindannyian látjuk, hogy egyetlen ember látja át a helyzetet és az Leonardo. Ő nem kap helyet, mert Ausilio és Gardini nem engedi. Bocsánat, de nekik ehhez mi közük van? Pont, hogy helyettük, vagy melléjük jönne. Ez a Suning és/vagy az elnök hatásköre. Jó hogy a jelenlegi sportigazgató nem akarja magát kirúgatni. . . Vicc. Mivel a csúcsvezetés nem képviselteti magát Milánóban ezért a hatalom átkerült a két olasz kezébe, akik látjuk, hogy ha irányítják őket, akkor tudnak dolgozni, de vezetőként, saját döntéseket nem hoznak meg és totálisan alkalmatlanok is erre. Itt jönne képbe Zanetti, akinek viszont nem ez a szerepköre. Magyarán addig nem fog megoldódni semmi, amíg az elnök, aki jó esetben a Tulajdonos bizalmasa és jobbkeze, nem fog itt ülni tejhatalommal Milánóban. Ebben az esetben én nem tartom problémás elemnek sem Ausilio-t sem pedig Gardini-t. Ők csak arra nem jók, hogy egyedül a saját gondolataik alapján oldjanak meg problémákat és vezessenek csapatot. Nekik kell a kézi irányítás, mind a kettő katona. A leggyorsabb és legtisztább megoldás az elnök lenne. Tejhatalommal, szigorral, hozzáértéssel.
Amiről tegnap írtam mára hivatalossá vált: AVB Kínában folytatja. A Suningtól pedig ma megérkeztek és elkezdődött a diskurzus, hogy ki legyen az edző. A CDS szerint Hiddink továbbra is képben sőt szerintük hamarosan Milánóba jön tárgyalni. Közben Capellonál is érdeklődtünk újfent, de ismételten nemet mondott.
Legkésőbb holnapig megszületik a döntés. Jelenleg is zajlanak az egyeztetések Pioli és Marcelinoval. Ha mindkettőre nemet mondunk, akkor Guidolin érkezik. Az olasz média szerint jelenlegi a helyzet: Pioli 90% Marcelino 9% Guidolin 1%
Ebből a hármasból kerül ki az új edző legkésőbb holnapra.
interfan írta:Legkésőbb holnapig megszületik a döntés. Jelenleg is zajlanak az egyeztetések Pioli és Marcelinoval. Ha mindkettőre nemet mondunk, akkor Guidolin érkezik. Az olasz média szerint jelenlegi a helyzet: Pioli 90% Marcelino 9% Guidolin 1%
Ebből a hármasból kerül ki az új edző legkésőbb holnapra.
Guidolin?Ha jól emlékszem ő nem az Udinesénél is dolgozott??Véletlenül nem volt angliában csapata?
Én azzal sem értek egyet, hogy ha itt lenne Zhang mindig, akkor rendben lennének a dolgok. Azért ez nem óvoda (bár sokszor tényleg annak látszik), hogy jujj itt az ovóbácsi, úgyhogy legyünk jók! Ezek profi(?) játékosok! Őket 3 dolog motviálhatja: a siker, a klub iránti valamiféle kötődés és a pénz. Na én azt látom, hogy az első 2-t azt a 95% esetében elfelejthetjük.
Így ez alapján én azt mondom: ha lenne TÖKE valakinek a tulajdonosok, vezetők között, akkor most a köv. edzőnek azt mondanák a játékosok előtt, hogy itt van 29 játékos, válasszon ki belelő 18-20-at (erre van mondjuk 1-2 hete max), a maradéknak pedig az első csapattól külön biztosítanának edzéslehetőséget januárig, aztán eladni/elengedni őket. Akinek ez nem tetszik, azzal szerződést bontani már most és viszlát. Ezzel a klub bukna kb 20-30 millió euró körüli összeget, de ha ez a Zhang olyan gazdag, akkor annyira nem rázná meg, viszont az első lépést még időben megtenné a helyes irányba. A másik pedig a fizetések, de ezt már írtam korábban: maradjon mindenkinek az eredeti szerződése, a jelenlegi fizetéssel, de ennek minden hónapban csak egy X%-át kapnák meg, mondjuk 30-at, és év végén csak akkor kapnák meg a többit ha elérték a kitűzött célt. Akinek nem tetszik az mehetne! Én úgy gondolom, hogy a játékosok nagyrészét itt a pénztárcájánál lehet megfogni, mert más nem nagyon érdekli őket és ezen máshogy nem nagyon lehetne változtatni. Persze tudom, hogy ez a legnehezebb része, mert egy aláírt szerződést utólag nem lehet egyoldalúan módosítani, de valami megoldást találni kell erre a problémára, mert túl kényelmes dolguk van nálunk a játékosoknak.
Baggio85 írta:Én azzal sem értek egyet, hogy ha itt lenne Zhang mindig, akkor rendben lennének a dolgok. Azért ez nem óvoda (bár sokszor tényleg annak látszik), hogy jujj itt az ovóbácsi, úgyhogy legyünk jók! Ezek profi(?) játékosok! Őket 3 dolog motviálhatja: a siker, a klub iránti valamiféle kötődés és a pénz. Na én azt látom, hogy az első 2-t azt a 95% esetében elfelejthetjük.

Teljesen jól mondod, csak sajnos ez nem megvalósítható. De abszolút ez lenne a korrekt fellépés. De senki nem írna alá így hozzánk, csak a Schelotto, Rocchi, Lodi, Silvestre, Kuzmanovic félék. Arra azért kíváncsi lennék, hogy milyen szöveg megy "projekt" alatt akkor, mikor a tárgyalási fázisban járnak Ausilioék a kiszemelt játékosokkal. Nem 1 játékos mondta el az elmúlt 2 évben, hogy A PROJEKT győzte meg őket.

Azt nem tudom, hogy senki nem írna e alá így hozzánk. Nyilván, akit csak a pénz érdekel, az nem. De itt is lehetne sokat keresni (sőt), csak TELJESÍTENI kéne. Tehát alacsony alap és magas jutalékok kellenének. Ha egy évben kereshetne itt is 3-4 millió eurót egy játékos, akkor nem hiszem, hogy nem jönne, még akkor is, ha még1x mondom, ehhez valamit le is kéne tennie az asztalra. Persze lenne sok, aki azt mondja, hogy jó neki a havi 1-2 millió is fixen, mert azért legalább nem kell túl sokat tenni. De ezeket meg már rögtön ki is szűrnénk. Bár az is igaz, hogy fogalmam sincs, hogy milyen szerződéseket írnak most a játékosokkal, tehát lehet, hogy most is van benne valami olyan záradék, hogy nem megfelelő teljesítmény esetén pénzbüntetés vagy ilyesmi. Mondjuk, akkor még nagyobb a baj, ha lennie ilyen, mert az azt jelentené, hogy semmi nem motiválja ezeket a játékoskat!
tomika431 írta: Guidolin?Ha jól emlékszem ő nem az Udinesénél is dolgozott??Véletlenül nem volt angliában csapata?
Most rúgták ki a Swanseatól, talán 2 hete, de az Udineset 2x is BL-helyre vezette, ha jól emlékszem, csak mindkétszer elbukott. Egyszer az Arsenal, egyszer pedig a Braga ellen tizenegyesekkel.
Hiddinket kéne megfogni, az ő hatalmas tekintélye és tapasztalata kell most az öltözőbe. A világ legjobb tűzoltó edzője, nyelveket beszél, ebben a helyzetben egyszerűen kötelező opció.
El kell most kicsit felejteni Simeonét, mert akkora szarban vagyunk, hogy most csak a jelen számít. Rendbe kell rakni az öltözőt, eredményeket kell hozni, aztán ha már igazán "sexy" csapat leszünk, jönni fog Cholo is.
mike írta:Hiddinket kéne megfogni, az ő hatalmas tekintélye és tapasztalata kell most az öltözőbe. A világ legjobb tűzoltó edzője, nyelveket beszél, ebben a helyzetben egyszerűen kötelező opció.
El kell most kicsit felejteni Simeonét, mert akkora szarban vagyunk, hogy most csak a jelen számít. Rendbe kell rakni az öltözőt, eredményeket kell hozni, aztán ha már igazán "sexy" csapat leszünk, jönni fog Cholo is.
de most Hiddink kell....bármi áron.
Teljesen igazad van, nem is lenne ez kérdés hogy Hiddink kell. De mivel 2,5 éves szerződést akart, ezért kihúztuk a listából. Erre bizonyíték, hogy Hiddink nem is érkezett meg Milánóba személyes találkozóra. Pioli, Marcelino, Guidolin vannak jelenleg is Milánóba veluk megy az egyeztetés.
Mondjuk nekem az is abszurdnak tűnik, hogy egy ügynök ad tanácsokat a tulajoknak, aki életében nem volt profi focista, se edző. Mindenesetre abban egyet kell érteni vele, hogy ide most egy professzor kell, egy igazi szaktekintély, aki jelen esetben Hiddink. Amúgy igen, Leonardonak szerintem is helye volna a vezetőségben, de amíg Ausilio itt van, addig ez nem fog bekövetkezni.
R9. írta:Te se voltal meg is vannak jobb otleteid mint Ausilio es tarsainak
ehhez olyan sok esz nem kell, Kia-nak koszonheto Barbosa es Joao Mario is. Ebben az ugyben is jol allt a dolgokhoz, eddig pozitiv
Azt sem tudod ki vagyok. Honnan tudod, hogy nem voltam, vagyok, leszek? Viccet félretéve, nyugodtabb lennék, ha Leonardo vagy Oriali adogatna tanácsokat Zhangnak.
Amit eddig is tudni lehetett az most biztossá vált, Hiddink is kiszállt a jelöltek közül.
Jelen pillanatban is megy a tárgyalás Piolival. A mai napon csak vele egyeztetnek a Suning vezetői, ha megszületik a megállapodás akkor legkesobb holnap hivatalos lesz. Viszont ha esetleg nem sikerül megállapodni, akkor a 2.számú jelölttel Marcelinoval ülnek le a Suning vezetői holnap.
Három lehetséges kimentele lenne a helyzetnek - egy tökéletes világban -, kedvencünk Ausilio számára: 1. NEM Pioli jön, az új edző kibaszatja rögtön vagy idővel. 2. Pioli jön, de megbukik, Piero repül. 2.b. Pioli megoldja: nem esünk ki, ez azonban kevés: Piero game over. 3. Csoda történik, és befutunk BL helyre. Piero Ausilio megdicsőül és a Vatikán szerződteti.
Lezajlott a találkozó a Suning vezetői és Pioli közt. Hiába Ausilio ajánlása és minden ereje, a Suning vezetőit továbbra sem győzte meg. Pioli el is hagyta Milánót, de továbbra is kapcsolatban maradt Ausilioval, és izgatottan várja hogy elkezdhesse munkáját az Internel. Viszont a Suning vezetői Kia Joobrachian tanácsára inkabb Marcelinoval képzelik el a jövőt. Marcelino is Milánóban van, és várja a hívást a találkozóra. Ez a találkozó már a következő órákban megtörténhet, mivel a Suning vezetői holnap be akarják jelenteni az új edzőt.
interfan írta:Lezajlott a találkozó a Suning vezetői és Pioli közt. Hiába Ausilio ajánlása és minden ereje, a Suning vezetőit továbbra sem győzte meg. Pioli el is hagyta Milánót, de továbbra is kapcsolatban maradt Ausilioval, és izgatottan várja hogy elkezdhesse munkáját az Internel. Viszont a Suning vezetői Kia Joobrachian tanácsára inkabb Marcelinoval képzelik el a jövőt. Marcelino is Milánóban van, és várja a hívást a találkozóra. Ez a találkozó már a következő órákban megtörténhet, mivel a Suning vezetői holnap be akarják jelenteni az új edzőt.
Ez egyre rosszabb. Spanyol edzőt a Serie A-ba... WTF?

Ha kettejük közül kellene választanom én Piolira szavaznék. Megint idehoznak valakit, akinek lövése sincs, hogy kell normálisan védekezni, rohadtul előrébb leszünk.
Gyakorlatilag lényegtelen, hogy ki az edző mert nem fog nálunk megoldani semmit sem. De érdekes kérdéseket vetne fel, hogy a 0 km-es Serie A rutinú de Boert elküldik és hoznának a helyére egy szintén kezdőt. Most nem tudom, hogy ezen nevetni kellene vagy sírni...
interfan írta:Lezajlott a találkozó a Suning vezetői és Pioli közt. Hiába Ausilio ajánlása és minden ereje, a Suning vezetőit továbbra sem győzte meg. Pioli el is hagyta Milánót, de továbbra is kapcsolatban maradt Ausilioval, és izgatottan várja hogy elkezdhesse munkáját az Internel. Viszont a Suning vezetői Kia Joobrachian tanácsára inkabb Marcelinoval képzelik el a jövőt. Marcelino is Milánóban van, és várja a hívást a találkozóra. Ez a találkozó már a következő órákban megtörténhet, mivel a Suning vezetői holnap be akarják jelenteni az új edzőt.
A legrosszabb megoldás lesz. Egy nevesincs edző akinek még edzői tapasztalata sincs. A Chelsea is túl élte tavaly a 10.helyet talán mi is túl fogjuk.